• A szokásosnál is jobban titkolták az Xbox Series X bejelentését
  • Phil Spencer a próbák során teljesen másról beszélt

Az idei The Game Awards legnagyobb durranása egyértelműen a következő generációs Xbox Series X leleplezése volt, amit előzetesen senki sem sejtett, ehhez azonban kellettek a megfelelő előkészületek is, máskülönben könnyen kiszivároghatott volna az egész - a Microsoft kapcsán amúgy is különösen gyakran szokták előre lelőni a poénokat.

kamu-forgatokonyvvel-vedtek-ki-hogy-kiszivarogjon-az-uj-xbox-leleplezese.jpg

Most szerencsére ez nem történt meg, ami annak köszönhető, hogy készült egy kamu forgatókönyv is, amiben semmiféle említés nem volt a konzolról. Phil Spencer is ezt adta elő a próbákon (az Xbox Game Pass volt bennük a téma egyébként), így azok sem sejthettek semmit, akik a produkción dolgoztak - hogy aztán élőben "robbanjon a bomba".

A The Game Awards egyébként több embert érdekelt, mint eddig bármikor: a tavalyi évhez képest közel a kétszeresére nőtt az esemény nézettsége.