• Befutott a Steam China alfa verziója
  • Ez lényegében a Steam Kínára optimalizált kiadása
  • Mely a káros játékok bojkottálására és a kalózkodás elítélésére szólít fel
  • Továbbá egyes játékokat csak az államilag meghatározott idősávokban indíthatunk el rajta

A Valve már 2018-ban jelezte, hogy dolgoznak a Steamnek egy speciális, kifejezetten a kínai piacra szánt verzióján is, és úgy látszik, ez a munka lassan a végéhez ér. Erre utal legalábbis, hogy nemrég a WIN.gg oldala felfedezte, hogy befutott a Steam China alfa verziója, melyből már lehet következtetni arra, hogy milyen lesz a Steam lokalizált és kizárólag Kínában elérhető kiadása.

A Steam China első pillantásra tökéletes kiegészítése lehet a kínai kormány játékokat korlátozó intézkedéseinek. A profilképünk például csak az alap kérdőjel lehet, megakadályozva a problémás képek használatát, maga a kliens pedig minden játék indítása előtt figyelmeztet, hogy bojkottáljuk a káros címeket és a kalózkodást, valamint játsszunk mértékkel.

További érdekesség, hogy amikor a WIN.gg csapata megpróbálta elindítani a CS:GO-t és a Dota 2-őt, mindkét játéknál felsültek, a kliens ugyanis csak a kínai állam által elfogadott idősávokban engedi elindulni ezeket a címeket. Hasonló probléma már játékoknál nem merült fel, így első pillantásra ez a korlátozás csak azokra a programokra lehet igaz, melyeknek a Perfect World üzemelteti a kínai kiadását. Fontos persze leszögezni, hogy ez csak egy alfa verzió, így lehet, hogy a végső Steam China sok változáson esik majd át még a megjelenése előtt.

kina-fellep-az-eroszak-es-a-porno-ellen-tovabb-korlatozhatjak-a-videojatekokat.jpg