Nem gondoltam volna, hogy már januárban megkapjuk az év egyik legjobb filmes hírét, márpedig pontosan ez történt. A Walt Disney Studios ugyanis egy idézetekkel tűzdelt közleményben bejelentette, hogy nem volt légből kapott a néhány nappal ezelőtti pletyka, Kathleen Kennedy valóban távozik a Lucasfilm éléről. Az 1953-ban született producer 14 évnyi szolgálatot követően állhat fel a kényelmes bársonyszékéből, miután sikerült szinte teljesen gajra vágnia a világ legkedveltebb sci-fi univerzumát.
Persze nem akarok igazságtalan lenni, hiszen született néhány jó (Az ébredő Erő, A mandalóri), vagy épp kiváló (Zsivány Egyes, Andor) produkció a vezetése alatt, ám a Star Wars-rajongók többsége bizonyára soha nem fogja megbocsátani az olyan kapufákat, mint a teljes új trilógia, az Obi-Wan Kenobi, a Boba Fett könyve és Az akolitus – ez utóbbi ugyebár különösen mély sebet ejtett a messzi-messzi galaxison.
Ahogy azt sejteni lehetett, Kennedy pozícióját nem egy, hanem két szakember fogja betölteni: a sokszor bizonyított Dave Filoni (A klónok háborúja, Lázadók, Ahsoka) felel majd a kreatív folyamatokért, Lynwen Brennan pedig az üzleti feladatokat látja el – nagyjából olyan felosztásban fognak dolgozni, mint James Gunn és Peter Safran, a DCU vezetői.
Félreértés ne essék, nem kívánom lekicsinyelni Kathleen Kennedy karrierjét, hiszen az Amblin Entertainment társalapítója nélkül talán soha nem születtek volna meg az olyan klasszikusok, mint a Vissza a jövőbe, a Jurassic Park, az Indiana Jones és a végzet temploma vagy az E. T., a földönkívüli. Pusztán azért neheztelek a producerre, mert az irányítása alatt a teljes káosz jellemezte a Star Wars-t, a csapongó minőségről és az elkaszált projektekről már nem is beszélve.
A volt elnöknek egyébként esze ágában sincs nyugdíjba vonulni (ennek hangot is adott, amikor először felröppentek a távozásáról szóló pletykák), pusztán annyi a változás, hogy visszatér az eredeti hivatásához – többek között a május 22-én érkező Star Wars: The Mandalorian and Grogu és a Shawn Levy (Stranger Things, Deadpool & Rozsomák) rendezte Star Wars: Starfighter munkálataiban is részt vesz producerként. Ti örültök a távozásának?
Borítókép forrása: Depositphotos/Image Press Agency