Ken Levine: ''Nem erőszak a BioShock film''
Ken Levine, a BioShock alkotója úgy véli, hogy csak akkor van értelme filmet forgatni a játékból, ha az új közönségnek is bemutathatja az univerzumot. Ebből kifolyólag nem kötelező megcsinálni, csak ha van értelme. <br />
"Nagyon közel járunk, hogy kész legyen. Már van helyszínünk és rendezőnk is. Számunkra azonban nem égető, hogy csak azért csináljuk meg a filmet, hogy elkészüljön egyszer." -- mondta Ken az IndustryGamersnek.
"Nekünk és a Take-Two-nak is az a jó, ha egy: azt kapják a rajongók, amire vágynak, és kettő: hogy azok számára is hitelesen mutathassuk be a BioShockot, akik nem ismerik a játékokat. Kétségtelen, hogy vannak különbségek a játékok és a filmek között, de egy DNS-ből fakadnak, legalábbis sztori terén. De értitek, nem erőszak a film."
Tehát Ken és csapata szeretne olyan filmet készíteni, amit egy ilyen remek játék megérdemel. Reméljük, nem Uwe Boll az a bizonyos rendező (persze, hogy nem, de azért vicces lenne).