Képek a Stanley Parable fejlesztőjének új játékából

Megérkeztek az első képek abból a játékból, amin a Stanley Parable társfejlesztője, Willian Pugh dolgozik a frissen alapított csapatával.

Két hete szereztünk tudomást arról, hogy a Stanley Parable társfejlesztője, Willian Pugh egy új stúdiót nyitott Crows Crows Crows néven, ma pedig már arról írunk, hogy megérkeztek az első képek a stúdió első játékából -- ez persze várható volt, Pugh ugyanis azt ígérte, hogy nemsokára leleplezik a projektet.

Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy pontosan mi készül, de annyi biztos, hogy valami kísérleti jellegű program formálódik, a Crows Crows Crows hivatalos oldalán ugyanis ez szerepel, ebből pedig egy, a Stanley Parable-höz hasonlóan furcsa játék képe rajzolódhat ki előttünk.

A képek egyébként egy kis puzzle során kerültek elő, amit ide kattintva te magad is végigpörgethetsz.