Vin Dieselnek van néhány kifejezetten rosszul sikerült filmje, ám még ezek közül is „kiemelkedik” a 2015-ös Az utolsó boszorkányvadász (The Last Witch Hunter), ami csupán 5,9 ponton áll IMDb-n, Metacriticen pedig mindössze 34 pontra futotta – a 18%-os Rotten Tomatoes teljesítményről már nem is beszélve. Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, a fantasy blockbustert mind a szakma, mind pedig a közönség (legalábbis annak egy jelentős része) utálta, a Lionsgate azonban meglátta a világban rejlő potenciált, a Variety beszámolója szerint ugyanis elkészül a folytatás, ráadásul nem a Halálos iramban-filmek sztárja az egyetlen nagy visszatérő.
A 92 éves, két Oscar-díjjal büszkélkedő Michael Caine a 2023-as A nagy menekülő után vonult nyugdíjba, ám úgy fest, Vin Diesel kedvéért ismét kamera elé áll – most már tényleg utoljára, bár nála sosem lehet tudni. Az említett portál szerint a stúdió még nem véglegesítette a megállapodást a legendás színésszel, ám minden jel arra mutat, hogy Caine ismét a Kauldert (Vin Diesel) segítő pap, Dolan 36th bőrébe bújik. A Diesel szerelemprojektjének is tekinthető Az utolsó boszorkányvadász ugyan eléggé leszerepelt a kasszáknál (összesen 147 millió dollárt hozott a konyhára), a streaming térnyerésének köszönhetően azonban elég sokan felfedezték maguknak az opuszt, ami világossá tette a cég számára, hogy pocsék fogadtatás ide vagy oda, lenne igény a folytatásra.
„Az utolsó boszorkányvadász a mozis debütálása óta egy valódi közönségkedvenccé nőtte ki magát, amit az elmúlt évtizedben rendszeresen újranéztek az emberek a különböző platformokon. Ez a tartós lelkesedés egyértelművé tette, hogy van igény a további, ebben a világban játszódó történetekre” – mondta Adam Fogelson, a Lionsgate Motion Picture csoport elnöke a folytatást megerősítő közleményben. „Vinnel sokszor dolgoztunk együtt az évek során, és ő egy igazi erő az iparágban. Izgatottan várom, hogy újra találkozhassak vele, amint visszatér ehhez az ikonikus szerephez, a filmkészítési technológia fejlődése pedig lehetővé teszi a számunkra, hogy gazdaságosan tudjunk elkészíteni egy ambiciózus folytatást” – tette hozzá. Nos, Breck Eisner nem túl acélos rendezése után elég nehéz optimistának lenni a produkcióval kapcsolatban, de azért reménykedjünk, hogy Caine nem egy kritikai és pénzügyi bukta miatt tér vissza a vászonra.
A borítóképek forrása: Netflix, Lionsgate