• Idén sem marad új tartalmak nélkül a Battlefield 2042
  • Két frissítés is érkezik a márciusban induló hetedik szezonig
  • Amely két új pályát is kínál majd

A 2021-ben megjelent Battlefield 2042 elég nehéz időszakot tudhat maga mögött, mivel a debütáláskor még finoman szólva sem volt befejezve a népszerű franchise legfrissebb darabja (bár manapság ez szinte minden harmadik játékról elmondható sajnos). Emellett sok szempontból visszalépésnek is érződött az elődökhöz képest, így régi hangulat ide vagy oda, a rajongók bizony nem igazán zárták a szívükbe az FPS-t. A svéd csapat ettől függetlenül nem hagyta elsorvadni a programot, hiszen szépen lassan minden ígéretet sikerült teljesítenie, tavaly októberben pedig rekordot is döntött Steamen az egyidejű játékosok terén – bár ez leginkább a masszív leárazásnak és az ingyenes hétvégének volt betudható. A lövöldének jelenleg is pörög a hatodik szezonja, és bár a következő etapot sajnos elcsúsztatták kicsit, a napokban közzétett tervezet alapján bizony van miért várni rá.

gdffjiyxiaa55uj.jpg

Ahogy az előtte érkező frissítésekre is, mivel mind a január 30-án élesedő 6.3-as, mind pedig a február 20-án befutó 6.4-es update szolgál majd néhány olyan változtatással, ami javítja a felhasználói élményt, miközben új, limitált ideig beszerezhető kozmetikumokat is kapunk. Maga a Season 7 márciusban veszi kezdetét, méghozzá egy helyett két új pályával, melyek közül az egyik Chilén alapul. Már csak emiatt is érdemes tehát vágni a centit az új évszakig, hiszen mivel is győzhetnénk le jobban a tavaszi fáradtságot, ha nem egy új környezetben játszódó, szórakoztató darálással? Mindeközben a DICE már nagyban dolgozik a franchise következő részén, ami – legalábbis az Insider Gaming értesülései alapján – mostanra túljutott az előkészületi fázison.