Közel száz játékos ragadta meg az utolsó lehetőséget, hogy részt vegyenek a Magyar Nemzeti VALORANT Kupa powered by K&H nyári minor kupájának kieséses szakaszában. Végül a győzelmet a TTB együttese húzta be, akik az első nyílt selejtezőről továbbjutó veni vidi vicitől eltérően, hatalmas csatákban verekedték át magukat az ellenfeleiken. A rájátszás eseményei jövő héten indulnak, hétfőtől csütörtökig naponta kettő darab Bo3-as párharcon izgulhattok a legjobb magyar csapatokért. A legnagyobb tétért zajló összecsapások július 25-étől kezdődnek, szintén négy napon keresztül várnak rátok a Bo3-as és a Bo5-ös szériák.

mneb4banner22.jpg

TTB, A MÁSODIK NYÍLT SELEJTEZŐ GYŐZTESE

  • Steller
  • StarKing
  • GrizzLy
  • kinimoD
  • HodK

A fenti ötös először simán átlépett az SSLS csapatán, majd 13-9-re múlta felül a tavenbundaskenyer együttesét. Az elődöntőben shortmonkei-ék próbálták megállítani a menetelő "teletubbie"-kat, azonban a legfontosabb pillanatokban nem tudtak tökéletesen koncentrálni, így 13-11 után GrizzLyék örülhettek. A mindent eldöntő Bo3-ba a másik ágról a Valravn eSports érkezett, akik alaposan feladták a leckét a második pályán. Dupla hosszabbításban végül a TTB diadalmaskodott, így ők nyerték meg a második kvalifikációs tornát.

Mivel az őszi major kupára meghívás alapján kerülnek be a csapatok, ezért ez volt a K&H MNEB VALORANT versenyjátékának idei utolsó nyílt selejtezője. Minden indulónak jár a virtuális taps, a rájátszás közvetítésén szurkoljatok a top 8 csapatnak!

A K&H MNEB kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.