A nyáron érkező Lies of P: Overture bővítményt egyfajta előzményként tessék elképzelni, amelyben szemtanúi lehetünk a történet helyszínéül szolgáló város, Krat végnapjainak. Kiderült az is, hogy a DLC-vel egy napon érkező update a Butterfly's Guidance és Awakened Puppet nevet viselő nehézségi szintekkel igyekszik vásárlásra csábítani azokat a felhasználókat, akik a sokszor embert próbáló kihívások miatt ódzkodnak ettől a zsánertől. Magyarul ez azt jelenti, hogy a Lies of P – amit többen az egyik legjobb soulslike-nak tartanak, amit nem a FromSoftware csinált – választható nehézségi szinteket kap.
Emiatt persze totál kiakadtak a fanok. Már csak azért is, mert 2023-ban a Lies of P játékigazgatója azt mondta, hogy semmi szükség nehézségi szintekre egy soulslike-játékban. Kihívást akarok, nem pedig 15+ percig egy életerő sávot püfölni, mert olyan nehézségen játszom, ami az ellenfeleket szivacsokká változtatja – jegyezte meg egy rajongó. És valóban, a soulslike-játékok lényeges pontja a bossok leverése után járó eufória, hogy ezt is sikerült megcsinálni. A kihívás-faktor szintén nagyon fontos, pláne manapság, amikor már elfelejtettük, hogy mit is jelent a valóban kemény játék és hetente futunk bele olyan címekbe, ahol visszatölt magától az életerőnk.
Borítókép forrása: Steam