A Nintendo nemrég jelentette be, hogy a Switch 2-re megjelenő játékai 80 dollárba kerülnek majd. Ez felzúdulást okozott a közösségben, ami természetesen frusztrációt és dühöt váltott ki egyesekből, hiszen ki akar közel 100 dollárt kiadni egy videojátékért? Ezt követően azonban a Microsoft is ledobott egy bombát: világszerte megemelte az Xbox-konzolok és kiegészítők árát, illetve bejelentette azt is, hogy AAA-játékainak árcímkéje hamarosan 80 dollárra emelkedik. Csak idő kérdése volt, hogy a Sony is alkalmazkodni fog ehhez a tendenciához, a játékóriás pedig most közzétette, hogy októbertől elsőként Brazíliában emelkednek a first-party játékainak árai.

A PlayStation Brazil nemrég küldött egy közleményt a Level Up-nak, melyből kiderül, hogy a brazíliai kedvezőtlen devizakörülmények miatt októberben ármódosítások fognak végbemenni. A Brazíliában uralkodó kedvezőtlen devizakörülmények miatt a Sony Interactive Entertainment first-party (lemezes és digitális) játékainak ajánlott kiskereskedelmi ára 399,90 R$-ra emelkedik a Ghost of Yotei 2025. október 2-i megjelenésével kezdődően – áll a levélben. Ez azt jelenti, hogy októbertől várható a sokat pletykált áremelés a Sony részéről, hiszen már most mérget vehettek rá, hogy ez az egész árváltozás nem csupán Brazíliát fogja érinteni, hanem szép fokozatosan az egész világot.

Borítókép forrása: Depositphotos/rokas91