• Az idei PES-játék címe eFootball PES 2020 lesz
  • Az európai közönség miatt döntöttek a futball szó használata mellett

Bizonyára sokakat meglepett, amikor az idei E3-on kiderült, hogy az idei évtől új néven fut majd a Pro Evolution Soccer-széria, a legújabb felvonás ugyanis az eFootball PES 2020 címet kapta - most pedig az is kiderült, hogy miért.

kiderult-miert-kapott-uj-nevet-a-pes-szeria.jpg

A Konami európai brand menedzsere, Lennart Bobzien a Gamespotnak adott interjújában elárulta, hogy két okuk is volt erre. Az egyik az, hogy szerették volna hangsúlyozni az esport és a professzionális gaming fontosságát, ez az egyik irány ugyanis, ami felé szeretnének nyitni. A másik pedig az európai piac, amely sokkal inkább tud azonosulni a "football" névvel, mint a főleg a tengerentúlon használt "soccer"-rel.

"Ami a Pro Evolution Soccert illeti, Európa mindig is trükkös volt, és amikor az újrapozicionálásról beszéltünk, akkor arra gondoltunk, hogy hívhatnánk futballnak - az európai piacról van szó, úgyhogy szeretnénk, ha benne lenne. Ugyanakkor megtartottuk a PES-t is a termék nevében, mivel úgy éreztük, hogy ez része az örökségnek. Így lett hát a kettő kombinációja: eFootball PES."

Az eFootball PES 2020 idén szeptemberben érkezik, és ez lesz a széria első olyan darabja, amiben a Manchester United hivatalos formában is szerepel majd - az angol rekordbajnok lett a PES új partnercsapata.