• Steamen is megjelenik a Killer Instinct
  • Még az idén lecsaphatunk rá

A tavaly márciusban PC-re is megjelent megjelent Killer Instinct a régi motorosoknak ismerős lehet, az eredetileg 1994 után játéktermekben feltűnt, a Mortal Kombat ellenfelének szánt verekedős játék egy 1996-os második rész után átmenetileg pihenőre vonult. A hosszas szünet egészen 2013-ig tartott, amikor is immáron a Microsoft gondozásában megjelent Xbox-ra is, ezt követte az E3 2015 során beharangozott, 2016 márciusában megjelent, ráadásul egész jól sikerült PC-s átirat a Windows Áruházban.

Most azonban a játék megjelenik Steamre is, ahogy a fejlesztő Iron Galaxy üzenetéből is egyértelműen kiderül. Egyelőre még tisztázatlan a pontos dátum, de még idén megjelenhet a Valve áruházában, és egyelőre még az is kérdés, hogy a Windows Áruházas verzióhoz hasonlóan lehetséges lesz a keresztplatform játék Xbox One és PC játékosok között.

Ti is elgondolkoztok a beszerzésén?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!