Meglehetősen felkapottak a kínai közösségi médiában azok a videók, amelyek az országban bevezetett új adagolókat mutatják be, ezek ugyanis csak akkor adnak ki WC-papírt, ha megnézünk egy reklámot vagy fizetünk egy kis pénzt. A China Insider által megosztott (alább megtekinthető), meglehetősen felkapottá vált videón egy nő látható, aki telefonjával beolvassa a QR-kódot, és kénytelen megnézni egy reklámot, mielőtt a gép végre kiad egy kis WC-papírt. A portál szerint a felhasználók választhatnak, hogy vagy megnéznek egy reklámot, vagy 0,5 jüan (nagyjából 23 forint) díjat fizetnek egy adagnyi WC-papírért. A helyi önkormányzat állítása szerint a rendszert a papírhulladék csökkentése érdekében vezették be, mivel egyesek túlzott mennyiségű ingyenes WC-papírt használtak el korábban és ez ellen lépni kellett.

A legtöbb hirdetésalapú rendszerhez hasonlóan a reakciók túlnyomórészt negatívak erre is. „Minden esetre inkább magammal viszem a saját papíromat!” – írta az egyik felhasználó. Egy másik hozzátette: „Oké, ez az első valóban disztópikus dolog, amit láttam!” Való igaz, hogy roppant furcsa az egész, bár egyesek megvédték azzal a rendszert, hogy az ember legalább tud nézni valamit, amíg a dolgát végzi. Igen ám, de mi van akkor, ha valakinek lemerült a telefonja, vagy nincs nála egy kis apró, amivel végső esetben fizethet? Ez lehet az igazán szorult helyzet!

Borítókép forrása: Patamaporn Jansuebsri (depositphotos)