Négy éve már annak, hogy a jövőre húsz évessé váló Trials-sorozat új epizóddal jelentkezett, de 2019-ben mindez megváltozik, hiszen ekkor kerül a boltokba az E3 2018-on bejelentett Trials Rising, amit a hétvégén volt szerencsém kipróbálni a zárt bétateszt alkalmával.

Hatványozott alapok

Gyorsan az alapok. A Trials-sorozat anno 1999-ben kezdte pályafutását még böngészőben futtatható programként. A játékmenet csupán annyiból áll, hogy egy motorral végig kell száguldanunk egy nyaktörő pályán. Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen a hurkokon, csavarokon és nem egyszer függőleges felületeken át vezető út megtételéhez komolyan ki kell használnunk a fizika törvényeit, máskülönben motorosunkat leveti a drótszamár – ez pedig komoly időveszteséget jelent.

Hogy két keréken maradjunk, hősünket előre-hátra kell mozgatni az ülésen, ezzel állítva a motorunk dőlésszögét a levegőben, és persze a sebességgel sem árt játszani, nehogy túl lassan vagy éppen túl gyorsan érjük oda a versenypálya egyik-másik életveszélyes szakaszához. Ez az a része a Trials-nak, ami húsz év alatt mit sem változott, és ami rendre beszippantja az embert. Mert bizony a Trials addiktív játék.

Ami a Risingot illeti, nem ez az epizód fogja megreformálni a sorozatot, lényegében ugyanaz, mint az elődje, a Fusion volt, csak a fejlesztők mindent a négyzetre emeltek. Szebb a grafika, dögösebb a zene, ötletesebbek, ennél fogva nyaktörőbbek az ezúttal valós helyszíneken átívelő versenypályák, illetve még több, még színesebb cuccot gyűjthetünk be jutalomként, amikkel aztán talptól skalpig és kipufogótól gázkarig felcicomázhatjuk motorosunkat és motorunkat.

A versenyeken teljesített eredményeinknek hála egyre több szponzor szerződik le velünk, ezáltal egyre több versenypálya nyílik meg a világtérképen. És persze újabb és jobb motorokat is kapunk. Ezek között szabadon válogathatunk, ám a program mindig javaslatot tesz arra, hogy melyik gépesített bicikli a legalkalmasabb az adott versenypálya teljesítésére.

Ubisoft, te csoda

A legnagyobb probléma nem is a játékkal volt, hanem a drága Ubisofttal és a még drágább szervereivel. Igazán bosszantó volt a béta során, hogy legalább annyiszor kellett a „lost connection” feliratot bámulnom, mint ahányszor hős motorosom felnyalta a flasztert. Mondanom sem kéne, de egy élő online kapcsolatot igénylő játéknál ez meglehetősen hátráltató tényező.

Ennek ellenére a Trials Rising az elődjeihez hasonlóan remek kikapcsolódást ígér furfangos, fizika alapú versenypályáival. Már most élvezetes program, és 2019 februárjáig még van ideje a fejlesztőknek tovább csiszolni ezt a gyöngyszemet. Szóval, ha a Fusion tetszett, ezt szintén imádni fogod – már ha a Ubisoft hagyja majd, hogy játszunk vele…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!