Az eredeti tervek szerint a Mass Effect-saga záró epizódjába csak januárban nyerhetünk betekintés egy szólista- és egy multiplayer demó formájában, a játék bétája azonban tegnap kiszivárgott néhány Xbox 360 felhasználó számára. A klienst csak azok a játékosok tölthették le, akik részt vesznek a konzol új kezelőfelületének tesztelésében, de ők sem élvezhették sokáig a játékot, hiszen a BioWare és a Microsoft gyorsan leszedte a programot és deaktiválta azt.

A megjelenés és a törlés között eltelt órák azonban elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy több játékos is leszedje a bétát és nekivesse magát a galaxis megmentésének. A kaland azonban erősen hiányos még, hiszen a hangok sok helyen hiányoznak, és a textúrákon, valamint a mozgásokon is van még mit dolgozni, a szivárgás tehát nem tükrözi a végleges játékot, arra viszont elég volt, hogy megtudjuk: három beállítási mód közül választhatunk a kampány elindításakor.

Az Action Mode -- a nevéből fakadóan -- az akcióra koncentrál, s a háttérbe szorítja a történetet, mégpedig annyira, hogy a játék helyettünk válaszol a beszélgetések során. A Story Mode ennek pont az ellentettje, így az harc könnyebb lesz, és nagyobb szerepet kap a történet. Az RPG Mode pedig ennek a kettőnek a kombinációja.

A BioWare a hivatalos közleményében nyomatékosan felhívta arra a figyelmet, hogy a kiszivárgott béta még távol áll a március elején megjelenő teljes játéktól, hiszen sok játékmenet-elemen még dolgozniuk kell.