• A Klotzen! Panzer Battles a Maxim Games első játéka
  • Körökre osztott stratégiai program lesz
  • A Panzer General nyomdokaiban jár
  • A második világháború híres csatáiba kóstolhatunk bele
  • De a végkimenetelnek nem kell történelem hűnek lennie

A Maxim Games nevű indie csapat bejelentette debütáló címét, a körökre osztott, hatszög alapú pályákkal operáló Klotzen! Panzer Battles című stratégiai játékot, ami még idén nyáron megjelenik PC-re.

A második világháborúban játszódó programban több mint 600 különféle egység lesz, úgymint gyalogság, vadászrepülők, tankok, bombázók, de még tengeralattjárókra is számíthatunk. Mindezt a sok-sok masinát 22 osztályba sorolták be.

A Klotzen! Panzer Battles különlegessége mégsem ez, hanem az, hogy megváltoztathatjuk benne a történelem menetét a kampány során. Példának okáért megállíthatjuk a szövetségesek partraszállását Normandiában, esetleg elfoglalhatjuk Londont vagy Moszkvát. 60 különféle, valódi katonai szcenárió vár ránk, aminek végkimenetele tőlünk fog függni.

A térképek is változatosak lesznek, az egészen „kicsi” 200 kilométerestől az 1000 kilométeres területekig terjednek a lehetőségek, és persze találhatunk ezeken erdőket, havas mezőket, vagy éppen sivatagokat, attól függően, hogy a Föld melyik részén háborúzunk.

Az egységek testre szabhatóak lesznek, ebben 80 parancsnoki skill lesz majd a segítségünkre. Lehetőségünk lesz egyetlen ország zászlaja alatt végigvinni a második világháborút, de akár a két fél, a szövetségesek és a tengelyhatalmak között is választhatunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!