• Bejelentették az F1 2019-et
  • A játék a szokásosnál korábban, június végén érkezik
  • Most először egyedi festéseket is készíthetünk
  • Erős jelek mutatkoznak az F2 kategóriára is

Épp hogy csak kezdetét vette az idei Forma-1-es szezon (az évad második versenyét most hétvégén rendezik Bahreinben), a Codemasters pedig a mai délutánt látta alkalmasnak arra, hogy bejelentse a világbajnokság soron következő hivatalos játékát, az F1 2019-et.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az idei felvonás kapcsán az egyik legfontosabb változás, hogy jóval korábban jön, mint az elmúlt években: a már megszokott augusztus vége helyett idén már az Osztrák Nagydíj hétvégéje előtt, június 28-án befut a játék, méghozzá továbbra is PC, PS4 és Xbox One platformokra. Ez azonban még nem minden, hiszen tartalmi újításokra is számíthatunk...

Ami már biztos: most először lesz szabadon testreszabható (festhető és matricázható) autó a játékban. Ehhez persze meg kellett alkotni egy teljesen új "semleges" járgányt a 2019-es előírásoknak megfelelően (hiszen a hivatalos autókhoz nem szabad ilyen módon hozzányúlni), amit a Forma-1 technikai bizottságának két neves tagja, Ross Brawn és Pat Symonds hoztak össze a játék kedvéért. Ezt kedvünk szerint módosítgathatjuk majd, ahogy kedvünk tartja.

Hivatalosan mást nem jelentettek még be, a lent látható teaser videó végén azonban elég gyanús jelekkel üzennek nekünk, hiszen az utolsó másodpercekben egy F2-es autó sziluettje villan fel. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a királykategória mellett most először az első számú nevelőszéria is helyet kap majd a játékban - várjuk a megerősítést.