Közeleg a Hardver-apokalipszis, az új modellek kinyírhatják a konzolos gaminget

A felhőbe menekülünk a méregdrága PS6 és az új Xbox elől?

Azok a bizonyos régi szép idők, amikor egy konzol megvásárlása még nem okozott olyan nagy fejtörőt, és nem kellett nagyon matekozni hozzá. Spóroltál néhány hónapig, bevitted a malacpersely tartalmát a boltba, és cserébe kaptál egy dobozt, ami öt-hat évig hűségesen kiszolgált, anélkül, hogy közben veseátültetésen kellett volna törnöd a fejed. Nos, ha hihetünk az iparági jósoknak, ezek az idők hamarosan úgy tűnnek majd el a történelem süllyesztőjében, mint a kazettás magnók. Feltűntek a következő generációs masinák a horizonton, és ha minden igaz olyan árcédulákat kaphatnak, amik láttán még egy kriptobányász is elpirulna.

Míg korábban a technológia fejlődésével a hardverek ára szépen lassan csökkent, most egy tökéletes vihar kellős közepén találtuk magunkat, az infláció, a globális alkatrészhiány és a mindent felfaló mesterséges intelligencia éhsége úgy veri fel a RAM-ok és chipek árát, hogy a konzolgyártók lassan már csak prémium luxustermékként tudják tálalni a portékájukat. Vajon tényleg eljön az a pont, ahol egy PlayStation 6 többe kerül majd, mint egy használt autó? Vagy ez csak az utolsó szeg a koporsóban, hogy végleg elengedjük a hardverek kezét, és beköltözzünk a felhőbe?

Elemzők szerint a Sony következő gépe, a PlayStation 6 akár 1000 dolláros árcédulát is kaphat, miközben a Microsoft is hasonló irányba tolhatja a következő Xboxot, ám ha ennyire elszáll az áruk, akkor ez a konzolozok végét is jelenti?