• Winston a legutolsó pillanatban került be
  • Egy kósza ötlet volt
  • Három nap alatt megalkották

Azok, akik a Tomb Raider-sorozaton nőttek fel, jó eséllyel emlékeznek még Winstonra, a pár pixelből álló komornyikra. Annak ellenére, hogy minden tőle telhetőt megtett, hogy Larát követve egy csésze teát cipeljen, a legtöbben remekül eltrollkodtak azzal, hogy bezárták őt a Croft Manor hűtőkamrájába. Ezzel Winston ikonikus státuszt kapott a Tomb Raider-sorozatban, de kiderült, hogy a játékban való szerepeltetése "az utolsó pillanatban" történt meg.

Gavin Rummery vezető programozó nemrég a Retro Gamer-nek adott interjút és elárulta, hogy Winston csak akkor került be a játékba, amikor a Tomb Raider 2 fejlesztése már majdnem befejeződött. Egy Jocelyn Charmet nevű francia animátornak jutott eszébe az ötlet – miután befejezte a Tomb Raider 2 összes animációs munkáját – és arra gondolt, hogy szerinte a felsőosztálybeli briteknek mind van komornyikjuk, így Larának is kell egy. Bár többen elvetették az ötletet, mégis megvalósulhatott annak köszönhetően, hogy a komornyik a Croft Manorral együtt érkezett, mivel az épületet Lara megörökölte. Ezután nagyjából három napba telt elkészíteni Winstont és elhelyezni a játékban.