Lázadás a Take-Two fedélzetén!Menjünk sorjában. Március elsején végre kijött a kiadó 2006-os (október 31-én zárult) pénzügyi jelentése - a késés oka részben az értékpapír felügyelet nyomozása, mely a cégnél történt részvényvisszadátumozások miatt zajlik. A 2005-ös pozitív, 35 millió dolláros nettó árbevételt „sikerült” közel 185 milliós nettó veszteségre tornázni, bár ebbe sok minden belejátszott (elhalasztott adóbefizetés, átállás az új generációs platformokra, valamint az említett jogi hercehurca költségei). A cég elnöke, Paul Eibeler ennek ellenére bizakodóan nyilatkozott, aminek, tegyük hozzá, van alapja, hiszen a 2007-es pénzügyi évben olyan címek érkeznek, mint a Bioshock, a GTA IV, a konzolos The Darkness és The BIGS, illetve 2008-ban a GTA IV Xbox-os epizódjai és a Civilization-franchise egy új címe.

Mindez azonban a részvényeseket nem hatotta meg. A mai nap híre, hogy az értékpapírok 46%-át birtokló befektetők bejelentették: kezdeményezik Paul Eibeler eltávolítását, helyére Strauss Zelnick urat (képünkön), a BMG Entertainment korábbi elnökét javasolják (ő egyébként ezt megelőzően a Columbia Pictures, a 20th Century Fox, illetve a Crystal Dynamics első számú vezetője is volt, és napjainkban egyike az interaktív média legbefolyásosabb embereinek). A „lázadók” szeretnék felülvizsgálni a Take-Two pénzügyi főnöke, Karl Winters pozícióját is. Érdekes folyománya az ügynek, hogy a tőzsde rendkívül pozitívan reagált a lépésre: a kiadó papírjainak részvényárfolyama 18%-kal nőtt... Ennek tükrében azt hiszem, a személycseréket akár előre elkönyvelhetjük - persze várjuk meg az ügy végét. Reméljük, az említett játékok megjelenését mindez nem befolyásolja, bár mint tudjuk, manapság a kiadást rég nem az elkészülés dátuma, hanem a pénzügyi szlalomozások határozzák meg...