• Leáll a Wii U gyártása
  • Ezt a Nikkei napilap tudta meg
  • A Nintendo cáfolt
  • Mindez azt sejteti, hogy még idén megjelenik a Nintendo NX

Amilyen magasságokat elért a Wii, olyan mélységekbe zuhant a Wii U, ami roppant gyenge teljesítményt nyújt mind az eladások, mind pedig a támogatás terén, így nem csoda, hogy már a gyártó a következő generációs gépét készül piacra dobni, a premier pedig úgy látszik, már közel van, erre utal ugyanis az, hogy a Wii U gyártása hamarosan leáll.

A Nikkei értesülései szerint a Nintendo már leállította a Wii U néhány kiegészítőjének gyártását, az év végétől pedig a konzolból sem fognak többet gyártani, tehát ha elfogy az addig elkészített készlet, nem pótolják azt. Ezt a Nintendo később cáfolta.

Mindez azt sejteti, hogy a következő generációs Nintendo NX már itt van a kanyarban -- egyes pletykák szerint a konzol hordozható változata még idén, míg az asztali nagytestvére 2017 elején fog megjelenni. Ez persze csak szóbeszéd, a Nintendo eddig semmi konkrét információt nem osztott meg velünk, bár hamarosan itt az ideje, hogy megtörjék a csendet. Várhatóan az E3-on kapunk NX-részleteket.

wii-u-alt-5.jpg