A Steam leárazásai elég híresek, és bár nem szokásunk minden egyes nagy akcióról beszámolni, van, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ilyen a mai ajánlat is, mely a hír írásának pillanatában még nagyjából öt órán át él, s melynek hála most mindössze 2,49 euró fejében (átszámítva 700 forintért) juthatunk hozzá a GTA III világának első önállóan futtatható kiegészítőjéhez. A Vice Cityt sokan a sorozat legjobbjának tartják (szerény személyem is), így akinek kimaradt ez a PS2-re 2002-ben, PC-re pedig 2003-ban kiadott gyöngyszem, most bepótolhatja.

A játék története egyébként egy Tommy nevű gengszterről szól, aki 15 év után szabadul a sittről. A "Harlemi mészárosként" is emlegetett, először lövő, aztán kérdező Tommyt Liberty Cityből Vice Citybe küldik a főnökei 1986-ban, hogy ne legyen láb alatt. Ám ahogy az a legtöbb GTA-s főhősnél lenni szokott, Tommy sem hagyja magát lerázni, és lassan a bűn városának királya lesz. A játékmenet hozza a GTA-s kliséket, azaz majdnem mindent megtehetünk, amit csak akarunk, a sztori viszont egy fokkal komolyabb, mint a GTA III-ban volt, és a grafika is javult egy keveset (persze ma már megmosolyogtató).