Lehet, hogy a Microsoft fogja megvenni az Activision-Blizzardot
Egy ismeretlen forrás szerint az Activision-Blizzardot vagy a kínai Tencent, vagy a Microsoft fogja megvásárolni.
Az ügyhöz közelálló forrás arról számolt be, hogy a francia cég egy bankon keresztül már elkezdte a lehetséges vásárlók keresését. Az eddigi eredmények szerint a Tencent, a Microsoft, a Time Warner, a KKR, a Providence és a Blackstone lenne alkalmas a cég átvételére. A Vivendi célja az, hogy 10 milliárd dollárt szedjen össze, amivel ki tudnának kászálódni az adósságukból.
A forrás szerint leginkább az valószínű, hogy a kínai Tencent vagy a Microsoft fogja megvásárolni az elemzők szerint elfogadható árú céget. Az előbbi azért esélyes, hiszen nyugaton szeretnének terjeszkedni, s már van egy partneri kapcsolatuk a kiadóval, a Microsoft pedig azért teheti rá a kezét az Acti-Blizzre, hogy a konzolja és annak exkluzív címei mellett legyenek egyéb nagyágyúi is. A vásárlás ellen viszont az szól, hogy a Tencent más üzletpolitikát folytat, s a profiljába sem teljesen férnek bele az Activision játékai, a Microsoft pedig egy új konzolon dolgozik, ami elvonja a cég figyelmét és erőforrásait.