• Egy fotóművész perelte be a Capcomot
  • Állítása szerint jogtalanul használták fel a képeit
  • A csatolt bizonyítékok eléggé egyértelműek

Judy A. Juracek 1996-ban adta ki Surfaces című fotógyűjteményét, amelyhez járt egy CD is. Ezeken a fotós nagyfelbontású képeit csodálhatta meg az olvasó. De ez volt a maximum, mert a képek kereskedelmi célú felhasználásához már licencet kellett volna fizetni. A Capcom viszont úgy tűni, ezt elmulasztotta.

Juracek beperelte a Capcomot, ugyanis állítása szerint a fejlesztőstúdió legalább 80 képét felhasználta erről a CD-ről a játékaiban, a Devil May Cry-tól a Resident Evil 4-ig. Juracek vádjai ráadásul nem is tűnnek alaptalannak, hiszen rengeteg bizonyítékot is csatolt a perirathoz. Ezek között olyan helyszínek és tárgyak fotói szerepelnek, amelyek olyan helyről származnak, ahová Juracek különleges hozzáféréssel juthatott be, vagy amelyek már nem is léteznek, mint például egy bizonyos törött üvegtábla az 1990-es évek Olaszországából.

Ráadásul a Capcom helyzetét a tavalyi hekkertámadás sem segíti. Ekkor ugyanis rengeteg fájl kikerült a cég falai közül, és úgy tűnik, hogy az egyik kiszivárgott textúrafájlnak ugyanaz a neve, mint ahogy Juracek CD-jén szerepelt.

Képek: Judy A. Juracek

A Capcom egyelőre nem kommentálta az esetet, minden esetre nem ez az első ilyen jellegű eset mostanában. Kevesebb mint egy hónappal ezelőtt a Frankenstein’s Army rendezője vádolta meg plágiummal a Resident Evil Village fejlesztőit, mondván, hogy az egyik boss kinézetét az ő filmjéből nyúlta le a Capcom.