Mindannyian tudjuk, hogy A Legyek Ura (eredeti címén Lord of the Flies) egy megkerülhetetlen alapmű. William Golding 1954-es regénye az egyik legismertebb 20. századi allegorikus mű az emberi természetről, és valahogy mindig képes releváns maradni. Telnek az évek, generációk nőnek fel, a technológia pedig rohamos ütemben fejlődik, de valamiért Golding regényének mondanivalója akkor is állandó. A történet szerint egy repülőgép-baleset után brit iskolásfiúk egy lakatlan trópusi szigetre kerülnek, méghozzá felnőtt felügyelet nélkül. A kezdeti rendteremtési kísérlet során megválasztják vezetőnek Ralphot, aki szabályokra, gyűlésekre és jelzőtűzre épülő, „civilizált” közösséget próbál fenntartani. Vele szemben Jack áll, aki a vadászat, az ösztönök és a hatalom felé sodorja a csoportot. Ez a kettőség a regény legfontosabb mozgatórugója. Ahogy a félelem eluralkodik rajtuk, a közösség kettészakad, a rend felbomlik, és a fiúk egyre kegyetlenebb tettekig jutnak. Az is beszédes, hogy a „Legyek Ura” (egy levágott disznófej) szimbolikusan az emberben rejlő gonoszt jelképezi. A történet végét szándékosan nem lövöm le, hiszen meglehet, hogy valaki még nem olvasta. Az biztos, hogy A Legyek Ura megkerülhetetlen klasszikus, és mind a mai napig visszanyúlnak hozzá különféle alkotók – a videojátékok világából például rögtön a Limbo-t tudnám említeni, ami egyértelműen táplálkozott belőle.
2026-ban a történet új életre kelt a BBC négyrészes minisorozataként, amelyet Jack Thorne (Kamaszok) írt, és Lord of the Flies címmel mutattak be a BBC One csatornán és a BBC iPlayer felületén. Az biztos, hogy Thorne egy csapásra világhírű lett a Kamaszok (Adolescence) című netflixes sorozatával, ami – ha a témáját nézzük – igencsak közel áll William Golding regényéhez. A Legyek Urában roppant fontos szerepet kap a civilizáció és barbárság ellentéte, a hatalom és vezetés természete, illetve az emberben rejlő ösztönös agresszió és félelem. Ezekre a Kamaszok is kitér, Thorne viszont most nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy az egész kult-klasszikus regény négyrészes minisorozat formájában tárja a közönség elé. Ez idehaza az HBO Max kínálatában landolt, ahol az első részt már meg is lehet tekinteni. Az adaptáció hű marad az alapkonfliktushoz – a szigetre vetődött fiúk társadalmi kísérletéhez és annak összeomlásához –, ugyanakkor modernebb, karakterközpontúbb megközelítést alkalmaz. A négy epizód külön-külön egy-egy kulcsszereplő (Ralph, Jack, Röfi, Simon) nézőpontjára fókuszál, így mélyebben feltárja motivációikat és lelki folyamataikat – az epizódok címei egyben a fiúk nevei is. A sorozat erősebb pszichológiai hangsúlyt és intenzív, filmszerű vizuális világot kapott, ami tetten érhető abban is, hogy bizony a CGI-vel sem spóroltak. Viszont mindemellett megőrzi a történet sötét, nyugtalanító hangulatát, és az első rész egy bizonyos jelenete alapján (halott pilóta a dzsungelben) én nem igazán értem, hogy miért 12-es korhatárbesorolást kapott A Legyek Ura – ennél azért keményebb.
Gyerekeket felvonultató produkciók gyakran buknak el azon, hogy túlságosan idős gyerekszínészekkel próbálnak eljátszatni korukhoz képest jóval fiatalabb szerepeket, viszont ezúttal nem ez a helyzet áll fenn. Itt egészen kicsi gyerekek is fontos szerepet kapnak, ami lelkileg megterhelőbbé teheti az élményt (legalábbis a későbbi epizódokban), viszont megvalósítás terén büntet A Legyek Ura. Elképesztően szép a környezet (Malajziában forgatták), az alkotók pedig a lehető legjobb módon ültették át a regény cselekményét a forgatókönyvbe. Persze ez mit sem ért volna tehetséges gyerekszínészek nélkül, de szerencsére erre is figyeltek. Piggy-vel (Röfi) kezdünk, David McKenna pedig elképesztően jól hozza az irányítani próbáló, elsősorban a közösségi érdekeit szem előtt tartó, de Jack miatt háttérbe szorított srácot. És ha már Jack, ki kell emelnem Lox Pratt játékát, aki itt a negatív karakter szerepét kapta, viszont ezt fantasztikusan hozza. Tipikus bully, aki élvezi, ha az összes figyelem rá irányul és ő lehet a középpontban, de rengeteg rossz döntést hoz – és ezekért persze többnyire másokat okol. Lox Pratt nagyon jól hozza ezt a karaktert, és azt se felejtsük el, hogy ő lesz Draco Malfoy az HBO közelgő (jövőre várható) Harry Potter-sorozatában! Nagyon tehetséges a srác!
Összességében A Legyek Ura legújabb adaptációja nagyon erős kezdést produkált. Kíváncsian várom, hogy mennyire bevállalós módon megyünk tovább, hiszen a regényből kiindulva lehetnek itt még nagyon durva jelenetek – ezekhez pedig már kevés lesz a 12-es karika. Azt ne várjátok, hogy ebből lesz az új Kamaszok, hiszen mégiscsak egy adaptációról beszélünk, de streaming-sorozatokat tekintve az egyik legfontosabb (és legrelevánsabb), amit mostanában láthattok. Gyönyörű fényképezéssel, szuper zenével, nagyszerű színészekkel és egészen drámai pillanatokkal rendelkezik, az összképből pedig a CGI sem lóg ki. Ha kedvet kaptatok hozzá, akkor az HBO Max kínálatában megtaláljátok!
Borítókép forrása: BBC
