Egy ideje már tudjuk azt, hogy folytatást kap a tavaly ősszel megjelent Lords of the Fallen, a második rész felett azonban szépen gyülekeznek a sötét fellegek, egyrészt azért, mert a Deck13 nem vesz részt a munkálatokban, másrészt pedig azért, mert most kiderült, hogy az ötletgazdának, Tomasz Gopnak sem lesz köze a játékhoz.

A Eurogamer Poland nyomán értesültünk arról, hogy a CI Games kreatív nézeteltérések miatt kitette Tomasz Gop szűrét a Lords of the Fallen 2 fejlesztőcsapatából. A cégnek más elképzelései vannak a folytatással kapcsolatban, amihez egy gazdagabb történetet és robosztus harcrendszert akarnak. „Valami frisset szeretnénk hozni a szerepjátékok világába.” -- mondta Marek Tyminski, a CI Games vezérigazgatója a cég által tartott sajtótájékoztatón.

Gop Facebookon erősítette meg a hírt, majd a Eurogamernek elmondta: „A lehető legjobbat szerettem volna a Lords of the Fallen számára, de most valaki más veszi gondozásba, és majd meglátjuk, hogy tud-e jobb játékot készíteni, mint én.” Gop hozzátette, hogy továbbra is szeretne játékfejlesztéssel foglalkozni, mivel úgy gondolja, hogy tudna valamit jót összehozni -- hivatalosan még nem bocsátották el a CI Gamestől, jelenleg állást keres.

A Lords of the Fallen 2 fejlesztése az év végén kezdődik el. A történetet Jess Lebow (Guild Wars, Forgotten Realms) írja, míg a kreatív direktor az egykori tengerészgyalogos, Paul Robinson (Full Spectrum Warrior, Killzone 2) lesz. A munkálatokat a CI Games házon belül végzi majd, de bizonyos feladatokat egy kínai partnerrel végeztetnek el. Valamikor 2017-ben lesz a premier.