• Lost Eidolons demója ma élesedik
  • A játék 2022 végén lép korai hozzáférésbe
  • A tervek szerint később konzolokra is megérkezik

Az Ocean Drive Studio nyugati fantasy világban játszódó alkotása, a Lost Eidolons ugyan várhatóan csak 2021 negyedik negyedévében nyitja majd meg kapuit korai hozzáférésben, azonban a ma élesedő ingyenes demóval már most kipróbálhatjuk. A körökre osztott szerepjáték története szerint hősünk Eden, egy jó hírnek örvendő zsoldos Lonetta városából, aki azonban egy nap kegyvesztetté válik egy arisztokrata konspiráció eredményeként, mely után nem marad más lehetősége, mint a sors neki kijelölt útját követni, és megdönteni az uralkodó, Ludivictus uralmát. 

Eden útja morális dilemmákkal, keserű búcsúkkal és árulásokkal lesz kikövezve, kalandjai során pedig arra fog kényszerülni, hogy felfedezze mégis ki ő ezen a hatalmas színpadon. A Lost Eidolons teljes változata a stúdió tervei szerint 2022 negyedik negyedévében fog megjelenni, és később talán konzolos változatokra is számíthatunk. A stúdió a bejelentés kíséretében egy új előzetest is kiadott, amivel felkészülhetünk arra, mi vár majd a demóban.