Lucy Davis bejelentette, hogy gyógyíthatatlan, negyedik stádiumú mellrákja van, a betegséget még másfél évvel ezelőtt diagnosztizálták nála - írja a The Guardian. Az 53 éves angol színésznő elmondta, hogy a betegség azóta a csontjaira, többek között a gerincére, a jobb csípőjére és a bordáira is átterjedt, és az előrehaladott állapot miatt már túl késő a kemoterápiához.
Davis ugyanakkor arról is beszélt, hogy bár a fájdalom időnként rendkívül erős, és előfordul, hogy kerekesszéket kell használnia, ennek ellenére igyekszik a lehető legvidámabban megélni azt az időt, ami még hátravan számára.
Most azon vagyok, hogy a lehető legvidámabban éljem meg azt, ami még hátravan az életemből. Mindig igyekszem megtalálni a tanulságokat minden negatív dologban, ami történik velem. A rák ebből a szempontból sem okozott csalódást: rengeteget tanultam belőle, és hálás vagyok ezért.
Ahogy azt néhányan közületek tudhatjátok, a fájdalom időnként egészen elképesztő tud lenni. Hosszabb ideig állni vagy sétálni nehéz, és néha kerekesszéket kell használnom (szóval ha megláttok ebben tipegni, nyugodtan adjatok egy kis lökést!).
Azoknak pedig, akik hozzám hasonló úton járnak, minden jót kívánok. A rák fizikailag és lelkileg is rengeteget követel tőlünk. És mindannyian úgy küzdünk meg vele, ahogyan nekünk a leginkább megfelel.
Lucy Davis a pályafutása során számos ismert produkcióban szerepelt, többek közt az eredeti, brit Office Dawn Tinsley-jaként vált szélesebb körben is ismertté, később pedig olyan filmekben és sorozatokban is feltűnt, mint a Haláli hullák hajnala, a Wonder Woman és annak folytatása, valamint a netflixes Sabrina hátborzongató kalandjai, amelyben a címszereplő nagynénjét, Hilda Spellmant alakította.
A színésznő azt is mondta, hogy nem fél az előtte álló úttól, és szeretné, ha szerettei nem betegként tekintenének rá.
Nincs semmi, amitől rosszabbul éreznéd magad, mint amikor tényleg betegként bánnak veled. Nem félek attól, ami ezután jön. Megbékélek vele.
Borítókép forrása: Netflix