Vacsoraasztalhoz ülnek a magyar kriminalisztikai nagyágyúi, és mi ezt az HBO Maxon nézhetjük

Magyar true crime sorozat jön az HBO Maxra, és már tudjuk, mikor.

Novemberben érkezik az HBO Max kínálatába Az igazság mániákusai, amelyben egykori magyar nyomozók idézik fel a hazai kriminalisztika emlékezetes eseteit. A kétrészes produkció alapvetően két nagy ügyre fog koncentrálni: a máig sok kérdést felvető Farkas Helga-elrablásra és a Magda Marinko nevéhez kötődő gyilkosságsorozatra. 

A széria különlegessége, hogy a történeteket nem külső szakértők vagy éppen színészek rekonstruálják, hanem azok a nyomozók mesélik el, akik annak idején maguk is részt vettek az ügyek felderítésében. A középpontban Tóth Ernő nyugalmazott rendőr alezredes és baráti társasága áll, akik most együtt felidézik pályafutásuk legemlékezetesebb eseteit.

Az első epizód a Farkas Helga eltűnésével kapcsolatos nyomozást járja körül. Az ügy egykori vezető nyomozója, Dr. Kovács Lajos visszatér a kulcsfontosságú helyszínekre, és olyan dokumentumokat is bemutat, amelyeket évtizedeken keresztül őrzött és jegyzetelt, miközben újra meg újra megpróbált közelebb jutni a válaszokhoz.

A második epizód a Magda Marinkó nevéhez fűződő gyilkosságsorozat felderítését idézi fel - a hírhedt szerb sorozatgyilkosról A kegyetlen címmel már készült egy magyar dokusorozat. A nyomozás során a rendőröknek apró nyomokból kellett összerakniuk a történteket, miközben az ügy határokon átívelő szálai és a veszélyes gyanúsított elfogása is komoly kihívások elé állította őket.

A produkcióban a magyar kriminalisztika több ismert alakja is megszólal: a fentebb említett Dr. Kovács Lajos, az egykori „döglött ügyek” alosztályának vezetője mellett Dr. Kőrösi János, az eltűnésnek álcázott emberölések egyik legnagyobb hazai szakértője; Krispán István kriminálpszichológus és poligráfos szakértő; Dr. Petőfi Attila, a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály egykori vezetője, jelenlegi főtanácsadó; valamint Tóth Ernő nyugalmazott rendőr alezredes is részt vesz a visszaemlékezésekben. A beszélgetéseket Dr. Illisz László bűnügyi újságíró egészíti ki, aki a bemutatott ügyeket annak idején újságíróként is követte.

A két epizódból álló Az igazság mániákusai november 13-án landol az HBO Max kínálatában, és minden olyan országban nézhető lesz, ahol az HBO Max csak elérhető - ez több mint száz országot jelent. 

Borítókép forrása: HBO