• November 15-én hazánkban járt Duncan Smith
  • A számos PlayStation-játék zenéjéért felelős úriember a BUSH keretein belül tartott egy előadást
  • Mely természetesen a játékok és a zene kapcsolatáról szólt

A BUSH avagy Budapest Showcase Hub lényegében Magyarország egyetlen kelet-európai zenei klubfesztiválja, mely ezúttal számunkra is érdekesnek bizonyult, hiszen ahogy arról korábban is írtunk, a fesztivál mellett megrendezett konferenciára meghívottak névsorán idén ott szerepelt Duncan Smith is, aki a PlayStation zenei vezetője.

Az ő nevéhez köthető többek között a Gran Turismo, a WipEout és a LittleBigPlanet zenéje is, de lényegében nincs olyan belsős Sony cím, melynek a hanganyagára ne kéne rábólintania, mielőtt az megjelenhetne. A Fészek Művészklubban tartott előadásában pedig szó volt mindarról a tapasztalatról, amit ebben a munkakörben szerzett és még sok másról is. Szóba került például, hogy mi mindent kell figyelembe venni egy-egy játék zenéjének megtervezésekor, illetve a játékzenék általános evolúciójába is bepillantást nyerhettünk, megtudva, hogy az egyes korszakok követelményei hogy formálták a programokban felcsendülő dallamokat.

Mindent összevetve rendkívül érdekes előadást hallhattak a jelenlévők, mi pedig reméljük, a jövőben is sor kerül majd ilyen, a játékipar fősodrától kicsit távolabb eső témákat boncolgató beszélgetésre.

duncan-smith.jpg