Amikor az Xbox Games Showcase műsorán a leleplezték a Microsoft és az Asus közös handheld gaming PC-jét, már lehetett sejteni, hogy a "nagyobbik" modellért alaposan a pénztárcánk mélyére kell majd nyúlnunk. Hivatalosan sem árazást, sem dátumot nem kapott még a ROG Xbox Ally és az ROG Xbox Ally X, ám néhány ipari bennfentes már tudni véli ezeket az infókat. Kezdjük a könnyebbel, a dátummal: már a leleplezés során tudni lehetett, hogy még idén befut a két Xbox-márkás handheld, most pedig némileg leszűkült a kör. Ha igaz a szóbeszéd, akkor októberben kerülhet a játékosok kezébe a két gép, augusztusban pedig megkezdődhet az előrendelés.

És akkor most jöjjön a keserű pirula, az árazás! A pletykák szerint a ROG Xbox Ally 599 eurós, míg a nála jelentősen erősebb ROG Xbox Ally X 899 eurós áron kerülhet a boltok polcaira. Ez azt jelenti, hogy az AMD Ryzen Z2 A processzorral, 16 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel szerelt alapgép fogyasztói gyakorlatilag megegyezik majd az Xbox Series X árával, a Ryzen AI Z2 Extreme processzorral, 24 GB RAM-mal és 1TB tárhellyel, erősebb akkumulátorral és néhány egyéb extrával érkező ROG Xbox Ally X még egy PlayStation 5 Prónál is drágább lesz.

És hogy mit kapunk mindezért? Xboxot is, meg nem is, PC-t is, meg nem is. Nem hatalmas túlzás azt állítani, hogy az Xbox Ally valójában a hagyományos ROG Ally-gépek legfrissebb, jókora külső-belső frissítésen átesett kiadása lesz, Xbox-formatervben, jó sok szoftveres újdonsággal. Habár a hagyományos Xbox-játékainkat (beleértve a visszafelé kompatibilis címeket) nem játssza majd natívan az Xbox Ally, a Play Anywhere szolgáltatásban szereplő, PC-n is elérhető címeket gond nélkül! Emellett természetesen a gép támogatja a Microsoft Store-ban egyéb módon vásárolt PC-s játékokat, az Xbox Game Pass PC-s és felhős címeit, illetve az olyan egyéb digitális üzletek játékait is, mint a Steam, a GOG vagy az Epic Games Store.

Az igazi nagy újdonság, más Windows-alapú handheldekkel szemben azonban az, hogy az Xbox Ally egy vadonatúj felhasználói felülettel érkezik, melyért a Microsoft Xbox-csapata felelős. Ez lesz gyakorlatilag a Steam OS helyi megfelelője, amit mindig automatikusan indít a gép induláskor. Habár a hagyományos, teljesértékű Windows operációs rendszer is elérhető lesz a kézi gépeken, az Xbox Ally saját felülete energiát és teljesítményt megspórolva, a Windows felesleges háttérfunkcióit leállítva teszi majd gyorsabbá és zökkenőmentesebbé a játékot. Mi erre leszünk a leginkább kíváncsiak!

Borítókép forrása: Xbox Wire