• Nagyjából egy hónapja jelent meg a Marvel’s Avengers
  • Azonban a játékosszám máris bezuhant PC-n
  • A fejlesztők bíznak benne, hogy az új tartalmak visszacsábítják a rajongókat

A Marvel’s Avengers az idei szeptember egyik legfontosabb megjelenése volt, ami ennek megfelelően elég erős rajtot vett. Rengetegen vetették rá magukat a Crystal Dynamics játékára, melyben a legendás Bosszúállókat irányíthatjuk, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a lelkesedés azóta sokakban már alábbhagyott. Legalábbis PC-n biztosan, ahol a rajtkor még több tízezren nyúzták egyszerre a Marvel’s Avengerst, ez a szám mostanra azonban már átlag párezer főre csökkent.

Azt persze fontos leszögezni, hogy valamekkora lemorzsolódás a szolgáltatásként kezelt játékok esetében teljesen természetes, azonban egy ilyen komoly zuhanás ilyen rövid idő alatt még így is kiugróan nagynak mondható, amit sokan a Marvel’s Avengers elég vékonyra sikeredett végjátékával magyaráznak.

Mindez azonban a jelek szerint egyáltalán nem zavarja a fejlesztőket, akik hisznek benne, hogy a következő hetekben érkező friss tartalmakkal sok rajongót vissza fognak csábítani a képernyő elé. Scot Amos, a Crystal Dynamics feje, nemrég egy közleményben kifejtette, hogy hamarosan kapunk egy új Warzone küldetéstípust, új Tachyon Rifteket, valamint egy új bázist, amit úgy kell elképzelni, mint a helicarriert vagy a Hangya rejtekhelyét. A közlemény alapján a fejlesztők optimistán tekintenek a jövőbe, és hisznek benne, hogy a fenti újdonságok miatt sok játékos ül majd vissza a Marvel’s Avengers elé.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!