• Játékbeli hajónkon van egy hűtő
  • Amit random valaki mindig kinyitogat
  • Az egyik fejlesztő most elmondta, honnan jött az ötlet

A Marvel’s Guardians of the Galaxy egy zseniális játék, nekem egyik személyes kedvencem volt tavaly. A karakterek közötti kapcsolat is kiemelkedő volt benne, és valóban komplexebbé tette Star-Lord, Drax, Gamora, Rocket, Groot és Mantis mindennapjait. Legyen szó Drax tragikus háttértörténetének feldolgozásáról vagy Rocket félelmeinek megértéséről, a Guardians of the Galaxy-ban a játékos tényleg egyfajta vezetőnek érezhette magát a csapatban. Egy látszólag véletlenszerű szempont, ami mégis sokat hozzátett ehhez, az a hűtőszekrény volt, amit valaki mindig random kinyitott, és Jean-Francois Dugas vezető kreatív igazgató nemrég elmagyarázta ennek a viccnek az eredetét.

9c6bsb8pxep9jmwi526g4a.jpg

Dugas szerint a vicc ihletője két amerikai sitcomból származik: a Modern családból és a Felhőtlen Philadelphia-ból. Az előbbiben Phil Dunphy állandóan megbotlik a ház lépcsőjén, amit sosem javított meg, az utóbbi egyik epizódjában pedig "Charlies az epizód során többször is elmegy egy szék mellett a bárban, ahol dolgozik, és minden alkalommal kicseréli/megrázza a széket, mielőtt a következő céljához indul". Dugas elmondta azt is, hogy direkt nem hagytak semmi magyarázatot a poén mögött, egyszerűen csak ott van, és kész. Ti becsukogattátok, vagy inkább nyitva hagytátok?