• Bár az előzetes erre enged következtetni
  • Mégsem lesz co-op a folytatásban
  • Egyelőre kérdéses, hogyan oldják meg a kétszereplős játékmenetet

Két gondolat futott át a fejemben, amint először megláttam a Marvel's Spider-Man 2 előzetesét. Először is nyugtáztam, hogy oké, az Insomniac senkit sem hagyott cserben, és tényleg jön a folytatás Miles spin-offja után, a másik pedig, hogy vajon lesz-e benne kooperatív-mód? Szerintem erre nem csak egyedül én gondoltam, amint feltűnt a színen Peter és Miles, amint együtt harcolnak. A hivatalos bejelentést követő PlayStation blog-bejegyzésben az Insomniac megerősítette, hogy a Marvel’s Spider-Man 2 single player játék lesz. Ryan Schneider, az Insomniac Games Franchise Strategy & Studio Relations vezetője a következőket írta: "Nagyon izgatottak vagyunk, hogy Peter Parker és Miles Morales utazását az eddigi legepikusabb egyjátékos kalandban folytathatjuk, amely kizárólag PlayStation 5 konzolokra érkezik 2023-ban."

Ráadásul jelenleg nem világos az sem, hogy a játékban hogyan osztják majd fel a játékmenetet Peter és Miles között. A blog-bejegyzésben Schneider jellemzően együtt emlegeti őket, ami arra enged következtetni, hogy ebben a játékban egyenrangúnak tekintik mindkettejüket. Talán a Ratchet & Clank: Rift Apart megoldásához nyúlnak, ez majd kiderül. A Marvel’s Spider-Man 2 kizárólag PS5-re jelenik meg 2023-ban.

marvelsspiderman2screenshot202109100204241original1150x645cover.jpg

Októberben újra behálózza a szívünket a barátságos és közkedvelt Pókember! Jön a Marvel's Spider-Man 2, amit már előrendelhettek a Konzolvilágnál!