A név nélküli projektről egyelőre nem tudunk semmi, de mint mindig most is vannak elméletek, amik szerint a Mass Effect 3 kerül bemutatásra december 11-én. És hogy mégis mi alapján gondolják ezt a rajongók? Nos, az EA februárban közölte, hogy 2011 első felében valami komoly, sok mindent érintő dolog fog történni a Mass Effect-sorozattal, a másik nyom pedig az alanti videóban található, melyben a katona egy M-29 típusú mesterlövész puskát szorongat, ami csak a Mass Effect-univerzumban létezik.

A harmadik és negyedik jel azonban nem teljesen illik bele a kirakósba, hiszen a BioWare a twitterén közzétett két QR képben egy-egy bináris számot rejtett el, amiket ha visszafejtünk, megkapjuk a vas egy móljának tömegét, vagyis 55,845 grammot, illetve a Földön rögzített leghidegebb hőmérsékletet, tehát -89.16666666666667 Celsius-fokot. Érdekes.