Az alapjáték befejezését kiegészítő csomagban a fejlesztők elrejtették az ezt követő letölthető tartalom történetének és karaktereinek egy részét. A feltárt szövegrészletek szerint a finálé előtt játszódó küldetésben veszünk rész, melynek célja egy bizonyos Ann Brynson nevű tudós megmentése lesz. A hölgyre egy bányászkolónián találunk, melyet már tíz éve tart a befolyása alatt a Leviathan néven ismert reaper.

Leviathannal már találkozhattunk az első Mass Effectben, a Jartar bolygó egyik kráterében talált, egymilliárd éves lelet formájában, illetve a Mass Effect 3-ban is megemlítik, itt azonban már jóval többet tudhatunk meg róla. Kiderül például az, hogy egy árulóról van szó, aki megölt egy másik reapert, valamint néhány részletet is megtudhatunk erről a fajról.

A DLC során lehetőségünk van arra, hogy megmentsük, vagy éppen hagyjuk meghalni Brynsont, illetve a saját oldalunkra is állíthatjuk Leviathant, hogy aztán velünk harcoljon a végső összecsapásban.

A fejlesztők konkrétan még nem erősítették meg a kiegészítő létezését, tegnap este azonban Michael Gamble arra kért minden rajongót, hogy tartsák nyitva a szemüket. Minden bizonnyal a BioWare Comic-Conon való részvételére utalt, ahol kiváló alkalom nyílna arra, hogy bejelentsék a Leviathan DLC-t. Meglátjuk, így lesz-e!