Vannak olyan videójátékos legendák, akik nélkül sokkal szegényebb lenne a kedvenc hobbink, elég csak Will Wrightra, John Carmackre, Gabe Newellre, Hideo Kojimára vagy Shigeru Miyamotóra gondolni. Természetesen Peter Molyneux is tagja ennek az illusztris társaságnak, hiszen olyan felejthetetlen gyöngyszemeket köszönhetünk az 1959-ben született tervezőnek, mint a Populous, a Dungeon Keeper, a Black & White és az Xbox egyik zászlóshajójának számító Fable.
A Bullfrog Productions és a Lionhead Studios alapítója a 2024-es Opening Night Live során mutatta be utolsó játékát, az istenszimulátorok (God Game) között induló Masters of Albion-t, megjelenési dátummal azonban nem szolgált a 22cans csapata. Szerencsére a tegnapi nap folyamán kiderült, mikortól játszhatunk mindenhatót, ráadásul egy hangulatos előzetes is érkezett, íme:
2026. április 22-én fog megérkezni Molyneux utolsó nagy dobása (kizárólag PC-re), amelyben egy isten bőrébe bújva kell egyengetnünk Oakridge lakóinak útját – God Game lévén természetesen csakis rajtunk áll, hogy kivel mit csinálunk. A Master of Albion azzal kívánja növelni a változatosságot, hogy közvetlenül is irányíthatjuk az NPC-ket (vagy akár az állatokat, ahogy azt az előzetes is mutatja), ráadásul csak nappal van időnk a település felvirágoztatására, este ugyanis támadnak az élőhalottak. A sokat említett alkotó egyébként karrierje megkoronázásaként tekint a programra, amelyben felfedezhető lesz szinte a teljes munkássága.
A Masters of Albion a karrierem betetőzése, egy játék, amely rengeteget köszönhet az olyan címeknek, mint a Dungeon Keeper, a Black & White és a Fable. Ez egy rendkívül egyedi program, ami reményeink szerint örömet okoz majd a játékosoknak, valamint visszahelyezi a God Game műfajt a térképre.
Nektek hogy tetszik Molyneux utolsó alkotása?
Borítókép forrása: 22cans