Az Arrowiz egy 2016-ban alakult, sanghaji csapat, melynek fejlesztői között igazi veteránokat (például ex. CCP Games, Take Two és Marvel), valamint lelkes újoncokat is találunk, és eddig olyan programok köthetők hozzájuk, mint Beats Fever, Cairo’s tale, és a Hermitage Strange Case Files. Jelenlegi feladatukként egy olyan történet-orientált játék fejlesztését tűzték ki, amit egyaránt élvezhetővé szeretnének tenni a nyugati és a keleti közönség számára is.

Izgatottan kezdtem neki a demónak, mert a leírás és a képek alapján egy igazán különleges grafikájú, érdekes történetű alkotásra számítottam, és egyelőre nem is csalódtam. A Mato Anomalies a csapat eddigi leghosszabb és legösszetettebb projektje: egy animék által inspirált JRPG, amiben azt a megbízást kapjuk, hogy derítsük fel a Mato nevű városban zajló különös eseményeket. A durván egy órás demóban a történetről túl sokat nem tudunk meg, de ahhoz pont eleget, hogy felkeltse a kíváncsiságot. Vajon milyen anomáliák történnek eme hatalmas metropolisz árnyékában, és mik ezek a szürreálisan kinéző démoni szörnyek, amik, ha nem vigyázunk, az életünkre törnek? Ennek kiderítésére rögtön két karakter is a rendelkezésünkre áll, név szerint Doe, egy magánnyomozó, akivel a városban bolyongva gyűjthetjük be az információt, valamint Gram, egy sámán, akivel felvehetjük a harcot a különböző rusnyaságok ellen.

Körökre osztott taktika

A játék felépítése a már jól ismert és bejáratott mechanikákra épül. A történetet vizuális novella stílusban olvashatjuk, amit helyenként megszínesít néhány képregényes átvezető, humorban pedig már most dúskál a program, némelyik párbeszéd igazán megmosolyogtató. A térkép alapján úgy tűnik, hogy tartalomból nem szenvedünk hiányt, rengeteg területen és helyszínen kalandozhatunk majd. Jó protagonistákhoz híven viszont nem csak sétálgatunk, beszélgetünk és nézelődünk, Gram és leendő társai ugyanis harcolni is képesek: a szörnyetegek elpusztítása körökre osztott csaták formájában zajlik, karaktereinket pedig különböző módokon fejleszthetjük, de ezek részleteiről túl sok minden még nem került nyilvánosságra. De Doe sem tétlenkedik, és ha valaki kevésbé együttműködő az információcserében, azon beveti különleges kesztyűjét, aminek segítségével képes meghackelni az áldozat tudatát, és legyőzni belső démonait.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ennek keretein belül taktikai kártyajátékokat játszhatunk, ahol a különféle lapok segítségével kell ellenfelünket lenullázni. Bevallom, egy kicsit tartottam ezektől a minijátékoktól, mert sem a körökre osztott harc, sem a kártyázás nem az erősségem, de részletes és informatív tutorial jár mindenhez, így a sikerélmény borítékolható (bár gyanítom, hogy a kész játékban ennél ezért nehezebb megmérettetéseink lesznek).

Az első két küldetés után egy rejtélyes, sötét hangulatú, és erőszakos játékra számíthatunk, a demóba viszont sajnos csak ennyi fért bele. Ezek alapján azonban a Mato Anomalies egy igazán különleges alkotásnak tűnik, aminek a története és a játékmenete is tartogat majd kihívásokat. A JRPG-k szerelmeseinek érdemes lehet várni 2023 első felét, ami a program jelenlegi, tervezett megjelenése.