• Redux modot kapott a Medal of Honor: Airborne
  • Mely egyrészt balanszolja a fegyvereket, másrészt javítja az ellenség intelligenciáját
  • A végeredmény pedig egy taktikusabb és kihívásokban gazdagabb játékmenet

Idén augusztusban lesz 13 éve, hogy megjelent a Medal of Honor sorozat ejtőernyősökre fókuszáló epizódja, a Medal of Honor: Airborne, mely azért már benne jár a korban, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egy jó és kifejezetten élvezetes cím. Ha pedig ti is szívesen kipróbálnátok (vagy újra átélnétek) a kampányt, akkor jó hír lehet, hogy nemrég befutott egy Redux mod is a programhoz, mely jelentősen modernizálja az EA Los Angeles alkotását.

moha-airborne-redux-01.jpg

Külön érdekesség, hogy a Medal of Honor: Airborne Redux mod nem a grafikát javítja fel elsősorban, mint a legtöbb ilyen irányú próbálkozás, hanem inkább a játékmenetet veszi kezelésben. A modder saját bevallása szerint átalakította az egyes fegyverek erőviszonyát, valamint feljavította az ellenség mesterséges intelligenciáját is, mindezt egy taktikusabb és kihívásokban gazdagabb kampány reményében.

Ha nektek is felkeltette az érdeklődéseteket a Medal of Honor: Airborne Redux mod, ezen a linken tudjátok letölteni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!