Azt hiszem, mindenki tudja, hogy szól a történet: a 3DR az 1997-es E3-on bejelentette a Duke Nukem Forevert azzal az ígérettel, hogy jövőre már a boltokban is lesz a játék, ám ez nem történt meg. Számtalanszor csúszott a megjelenés, elsősorban a grafikusmotor többszöri cseréje miatt, de végül 2002-ben az Unreal Engine-nél kötöttek ki, így azt gondoltuk, hogy most aztán beindul a gépezet, de persze csalódnunk kellett. 12 év elteltével pedig úgy tűnik, már sosem készül el a várva várt játék, pedig az egyik fejlesztő szerint az utóbbi 2-3 évben nagyon jól haladtak a munkálatokkal.

„Majdhogynem pontosan két évet töltöttem a 3D Realmsnél, de a csapat nagy része is hasonló ideje volt ott. Azért vállaltam el a munkát, mert a 3DR volt az a cég, amely leginkább rászorult a segítő kézre, és majdnem sikerrel is jártunk. Az alatt a két év alatt, amíg ott voltam, rendbe raktuk a dolgokat és egy király játékot készítettünk. Nagyon jó csapatunk volt, csak kár, hogy az emberek már sosem láthatják, milyen jó és szórakoztató volt a játék...”

„Sajnálom, hogy nem adtunk ki több képet és videót. A 3D Realms egy nagyon óvatos és szégyenlős cég, de nem egészen értem, miért. Gondolom nagy meglepetést akartak azzal, hogy ennyire titkolóztak.” — Mark Skelton, a 3D Realms egykori munkatársa.

Skelton szavai alapján tehát úgy tűnik, hogy a játék tényleges fejlesztése csak pár éve ment, amiben lássuk be, van némi realitás, elnézve a tegnap előkerült videót. Félkész effektek, maszatos textúrák, rossz hangminőség, de ezekből még mindig könnyebb kiindulni, mint előröl kezdeni az egész fejlesztést, és ezt a Take-Two is felismerte, ugyanis a pletykák szerint 30 millió dollárt kínáltak a játékot kitaláló George Broussardnak a nála lévő jogokért, azonban a fejlesztő visszautasította az ajánlatot. A források szerint azért tette, mert tárgyalásokba kezdett más kiadókkal (id Software, Epic, Electronic Arts, Microsoft), hogy befejezhesse a játékát, ezzel viszont az a probléma, hogy a kiadási licenceket továbbra is a Take-Two birtokolja.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.



Ui.: A galériánkban megtekinthető a játék teljes forgatókönyve, valamint 27 új játékkép.

Meddig készült a DNF?Meddig készült a DNF?Meddig készült a DNF?

Meddig készült a DNF?Meddig készült a DNF?