Medieval II kieg közelítene?Az nem vitás, hogy minden idők egyik legmonumentálisabb ütközeteit tartalmazó játéka a Medieval II: Total War, illetve még inkább az egész széria. Nem sok stratégiai játék, illetve fejlesztőcsapat mondhatja el magól, hogy több ezer fős seregeket kínál a felhasználónak, egy hatalmas térképet, melyen Európa, Észak-Afrika és Kis-Ázsia kap helyet. Habár az utóbbi epizód kicsit visszafogottabb lett - nem feltétlenül kell gondolni gagyibb minőségre -, de ez inkább a konkurenciának tudható be. Mert hát ugyebár volt itt nekünk tavaly egy Company of Heroes-unk is, s hiába előzte meg a Medieval anyagot shogunok vagy római légiók tapasztalatai, bizony a Relic csapata győzött a Creative Assembly felett.

Nos, jelen hírünket igencsak kétkedve kell fogadnia az olvasónak, mivel egyáltalán nincs alátámasztva - már ami a fejlesztők bólogatását illeti. E szerint ugyanis készül a Medieval II: Total war - Kingdoms, az első kiegészítése a stuffnak. A híresztelések szerint 4 vadiúj kampány, 150 patyolattiszta egység, és 13 új frakció kap majd helyet a szeretetcsomagban. Reméljük, hogy nem valami vaklármáról van szó, s idővel bővebb infókhoz jutatthatunk benneteket.