• 2024-re várta az Epic, hogy az áruház nullszaldós lesz
  • Már csak a befektetés nagy részének megtérülését várják

Legutóbb az Apple és az Epic Games ügye kavart nagy port, amikor a két cégóriás egymásnak feszült a Fortnite és az App Store kapcsán. Az Epic egész egyszerűen meg akarta kerülni az Apple-t, aki válaszul eltávolította áruházából a szóban forgó játékot (később a Google is hasonlóképpen cselekedett). Az ügynek bíróság lett a vége, mely egyelőre nem úgy néz ki, hogy az Epic számára kedvezően zajlik.

Az Epic Games Store sokaknak még mindig szálka a szemben, míg a többség a heti rendszerességgel ingyen osztogatott játékokért jár oda. A hosszútávú üzleti stratégia első kitűzött mérföldköve volt, hogy 2024-re az oldal elindításába, fejlesztésébe és az ingyen osztogatott játékokba fektetett pénz megtérüljön. Ám a 2020-as várakozásokkal ellentétben egyelőre úgy fest, hogy ez nem történik meg, hiába volt az elmúlt két év bevétele egyenként mintegy 20 millió dollár.

epic-games-store-konyvtar.jpg

Az ezt taglaló dokumentumok a fentebb említett Apple-ügy nyomán lettek nyilvánosak, ezekből kiderül, hogy éves szinten mintegy 30 millió dollárral kevesebbet költ majd az áruház működtetésére az Epic, és ezzel párhuzamosan csökkentette a váraklozásait is. A 2022-ben a várt 744 millió dollárról 658 millióra; 2023-ban 1 milliárd dollárról 748 millióra; 2024-ben pedig 1,2 milliárd dollárról 838 millióra csökkentette az áruház előrevetített forgalmát. Ezek a számok pedig oda vezetnek, hogy a 2024-re tervezett nullszaldós eredmény helyett a befektetésnek mintegy 87%-a térülhet meg - amennyiben a számok úgy valósulnak meg, ahogy most számítanak rájuk.