• December 4-én jön a FIFA 21 PS5-re és Xbox Series konzolokra
  • Akinek már megvan a jelenlegi generációs verzió, az egy évig ingyen válthat

A mostani generációra néhány hete már elérhető a FIFA 21, és bár az új konzolok premierjén még nem lesz ott az EA Sports focis játéka, most megerősítették, hogy még idén befutnak a nextgen verziók: egészen pontosan december 4-én.

meg-iden-megkapjuk-a-fifa-21-kovetkezo-generacios-verzioit.jpg

Megosztották velünk a tudnivalókat a Dual Entitlement rendszerről is, ami tulajdonképpen az ingyenes nextgen frissítést jelenti, csak némi korlátozással. Ez utóbbi leginkább időben értendő, azok ugyanis, akiknek PS4-re vagy Xbox One-ra megvan a FIFA 21, továbbra is ingyen válthatnak a PS5, illetve Xbox Series X és S verziókra, fontos kiegészítés azonban, hogy ez a lehetség csak a FIFA 22 megjelenéséig él.

A digitális és a lemezes példányunk egyaránt a nextgen élményt fogja nyújtani automatikusan, ha az új konzolokon használjuk őket, ugyanakkor ha fizikai kópiánk van a FIFA 21-ből, de meghajtó nélküli gépet veszünk (PS5 Digital Edition vagy Xbox Series S), akkor fel kell majd vennünk a kapcsolatot az EA ügyfélszolgálatával, hogy megkapjuk a digitális változatot.