A hónap elején végre bejelentette a Rockstar Games, hogy decemberben (vélhetően a The Game Awards végén, de simán lehet, hogy előbb) láthatjuk a Grand Theft Auto 6 első előzetesét, amit már évek óta tűkön ülve vár a videojátékos közösség. A GTA 6 egyik Reddit-posztjában egy rajongó odáig ment, hogy bevállalta, hogy abbahagyja a dohányzást, és végleg leteszi a cigarettát, csak azért, hogy nyugodtan tudjon játszani a GTA 6-tal. Posztjában azt írta, hogy erős láncdohányos volt és sanszos, hogy ezt a rossz szokását folytatja, amíg a játék megjelenik, akkor már csak a kórházból vagy rosszabb esetben hat láb mélyről szemlélhetné, hogy micsoda fergeteges alkotást tett le az asztalra ismét a Rockstar Games.

A játék máris életet mentett? Simán lehet! Egyébként rekordot döntő Rockstar bejelentő-tweet után várható volt, hogy egyre-másra kapjuk majd a morzsákat a sandbox műfaj következő lépcsőfokával kapcsolatban, az egyik (sajnos nem hivatalos) infó alapján pedig könnyen lehet, hogy ebben a felvonásban fog debütálni a széria első gyerek karaktere, aki az egyik főszereplőnek, Luciának lesz a gyermeke és állítólag irányítani is lehet majd.