Pár napja jelentették be hivatalosan az AMD új processzorcsaládjának három tagját, vagyis a Ryzen 7 1800X, 1700X és 1700 jelzésű szilíciumját. A család legcombosabb tagja, az 1800X az AMD saját felmérései alapján partiban van az Intel jelenlegi legerősebb nyolcmagos processzorával, az i7-6900K-val, mindezt alig féláron.

De ha ez nem lenne elég meggyőző, akkor újabb ponton bizonyította a processzorgyártó, hogy komolyan gondolja és komoly teljesítményt is fel tud mutatni – a Cinebench R15 többszálon futó világrekordját állították be az 1800X túlhajtásával. A szintetikus teszten 2449 pontra javították az eddigi 2410 pontos rekordot, ami bár nem tűnik jelentős különbségnek, de a rekord az rekord akárhogyan nézzük is.

Ehhez nem kellett mást tenni, mint a rendelkezésre álló nyolc mag mindegyikének órajelét 4 GHz-ről 5.2GHz-re emelni, 1.875V magfeszültség mellett. Otthon ne próbáljátok ki, csak ha van folyékony nitrogén keringetésére alkalmas rendszeretek, a hűtéséhez ugyanis a - 200C° hőmérsékletre hűtött folyadékra volt szükség. Igaz, hogy az "ipari" teszt bemutatóra jó, gyakorlati haszna nem sok, azt mégis megmutatja, hogy milyen lehetőségek rejlenek az AMD hamarosan érkező lapkáiban.

amd-ryzen-csaladifoto.jpg