Az Official Xbox Magazine decemberi számában kiterjedt előzetes lesz a Mass Effect 3 többjátékos módjáról, a benne olvasható információ egy része pedig kiszivárgott az internetre, így már most árnyaltabb képet kaphatunk a sorozat multis bemutatkozásáról.

A kampány során a térképen különböző színekkel jelölik majd, hogy mely részeket védte már be a csapatunk kooperatív módban: magyarán a sztori alatt bejárt helyszínek szép lassan feloldódnak multiban, ahol ki kell állnunk a játék által ránk rótt megpróbáltatásokat. Hogy ennek milyen szerepe lesz a kampányra, rejtély, a fejlesztők mindenesetre a tegnapi fórumüzenetükben állították, hogy a sztori elkülönül a multitól.

Mass Effect 3 JátékképekMass Effect 3 JátékképekMass Effect 3 Játékképek

A kooperatív módról egyébként megtudtuk, hogy az ellenfelek hullámokban támadnak majd, a játékosoknak pedig ki kell bírniuk ezeket -- valahogy úgy, ahogy a Gears of War Horde Mode-jában. Az ellenfelek három csoportra oszthatók: Cerberus zsoldosok, Fantomok és Atlas mechák. Minden egyes ölésért, küldetésért és segítségért XP-t kapunk, a maximum szint pedig 20 lesz.

Hogy a kooperatív mód összekapcsolódik-e a másik említett opcióval, a még mindig titokzatos Galaxy at Warral, szintén rejtély. Az sem biztos, hogy a multiban kapunk War Assetteket, ami egyébként a Galaxy at War mód legfontosabb elemeit takarja: katonákat, fegyvereket, űrhajókat, ellátmányt. A sztori alatt szerzett befolyásunk és elismertségünk gyűjti majd őket, úgyhogy ha kemény hadsereget szeretnénk toborozni, erélyesnek kell lennünk az NPC-kkel (gondolom, itt kívánják hangsúlyozni a jó és rossz út közötti morális különbségeket). A Galaxy at War tehát első ránézésre valamiféle menedzserfelületnek tűnik.

A Mass Effect 3 még mindig rejteget titkokat, igaz, napról napra tisztább lesz a kép. Jövő év elején minden kiderül.