Az EA februárban indította újtára a Battlefield Labs nevű kezdeményezését, melynek legfőbb célja, hogy a játékosok szoros közreműködésével, folyamatos felhasználói visszajelzések mellett készülhessen el a következő Battlefield-játék. Ezt azt jelenti, hogy a zártkörű tesztelésre meghívott játékosok máris hozzáférhettek a játék korai buildjéhez, amely már abszolút játszható minőségben prezentálja a készülő programot - ez persze aligha új hír, az elmúlt hetekben sorra záporoztak az innen kiszivárgott játékmenet-felvételek.

Egyelőre azonban úgy fest, hogy az EA és a DICE eddig tényleg csak egy maroknyi játékost választott ki tesztelésre, a hírek szerint azonban ebben a hónapban már jóval nagyobb léptékű mustrára készülnek, amihez persze még több játékosra lesz szükség. A most publikált fejlesztői helyzetjelentés szerint roppant sikeres volt a Labs eddigi tesztköre, amely elsőként a játék és a szerverek stabilitását tette próbára, most azonban eljött az ideje annak, hogy bővítsék a kapacitást. Májustól átfordul a fókusz az új tartalmak tesztelésére, az eddigi fegyverek és járművek balanszolására, illetve arra, hogy a játékoskarakterek mozgási sebessége milyen tempót diktáljon a tűzharcoknak.

Ehhez pedig az eddiginél is több tesztelőre lesz szüksége a csapatnak, vagyis hamarosan Európában, Észak-Amerikában és új csatlakozóként már Ázsiában is szélesebbre tárják a kapukat. Ha eddig tehát nem tettétek, most érdemes jelentkeznetek a Battlefield Labs tesztelői közé - ennek lépésről lépésre történő menetét megtaláljátok a fejlesztők feljebb linkelt közleményében.

A Battlefield Labs tesztelésének bővítésével pedig egy lépéssel közelebb kerülünk a következő Battlefield megjelenéséhez, amely egyébként máig nem kapta meg a pontos címét. Azt azonban már tudjuk, hogy nem kell túl sokat várnunk a hatalmas csatákat és őrült pályarombolást ígérő online lövöldére. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, EA elnök-vezérigazgatója, Andrew Wilson a cég legújabb pénzügyi jelentésében elárulta, hogy még a 2026-os pénzügyi évben piacra kerül a játék, ami azt jelenti, hogy legkésőbb jövő márciusig kézhez kapjuk az új Battlefieldet.

Borítókép forrása: Steam