A tavalyi év egyik (sőt véleményem szerint „a”) legjobb kalandjátéka kétségkívül a Phoenix Online Studios által fejlesztett Cognition: An Erica Reed Thriller volt. A játék- és filmiparban jártas szakemberekből alakult, alig pár fős csapat a King's Quest szellemi örökösének tekinthető, tíz évig hegesztett, és végül ingyenesen piacra dobott The Silver Lining című kalanddal hívta fel magára a figyelmet, a Cognitionnal pedig bebizonyították, hogy értenek a műfajhoz. Azt pedig, hogy elkötelezettek is mellette, mi sem bizonyítja jobban, mint a tegnapi bejelentés, mely szerint a stúdió saját kiadót hoz létre Phoenix Online Publishing néven, amely független fejlesztésű „sztorimesélős” (elsősorban kaland-) játékok kiadására szakosodik. Ezzel a srácok egyébként Dave Gilbert lábnyomába lépnek, hiszen ő is hasonló utat járt be: saját kalandok kiadása után alapította meg a ma már igencsak jól csengő Wadjet Eye Games firmát.

A Phoenix Online Publishing ráadásul nem is sokat teketóriázott, hiszen máris leszerződtek négy cím kiadására. Az első az idei év legjobban várt kalandjátéka, a Jane Jensen nagyasszony által jegyzett Moebius: Empire Rising (adatlapunkon), amely április 15-én kerül a boltokba. Vele egy napon jelenik meg PC-re (később iOS-re, Androidra és Macre is) az Icarus Studios-féle Lost Civilization, amely a sztorialapú puzzle/hidden object műfajban próbál meg érvényesülni. Érdekesnek ígérkezik az év második felében befutó Quest for Infamy is, amely a klasszikus, történetközpontú szerepjátékok táborát erősíti, körökre osztott csatákkal, kézzel rajzolt látványvilággal, s melynek három archetípus főhőse (brigand, rogue, sorcerer) egy-egy kedves csirkefogó, akiknek saját sztorivonala van.

Végül, de nem utolsósorban szintén a Phoenix Online Publishing dobja piacra a kiváló, általunk is tesztelt és nagyra értékelt The Last Door Collector's Edition kiadását, amely javított grafikát és hangokat, új jeleneteket, plusz feladványokat és feloldható bónuszokat ígér. Kiváló felhozatal, úgyhogy a magunk részéről sok sikert és kitartást kívánunk a szimpatikus csapatnak.