Megjárattuk a Logitech új asztali kombóját – G316 X és G305 X Superlight teszt

A Logitechben nem szoktunk csalódni, ha ütős gamer perifériákról van szó, és a svájciak ezúttal is hozták a minőséget. Teszteltük a G316 X billentyűzetet és a G305 X Superlight egeret.

Aki nemcsak a szabadideje nagy részét, de a teljes munkaidejét is számítógép előtt tölti, azzal bizony megesnek tragikus munkahelyi balesetek. Így jártam én is: egy elhibázott mozdulat, egy kilöttyent üdítő, és már búcsút is inthettem a régi, megtépázott billentyűzetemnek. True story, nem ez volt életem legbüszkébb pillanata, de legalább a főszerkesztőnk jót kuncogott rajta. Szerencsére a Logitech futárja épp nemrég járt az irodánkban, így fel tudtam kapni egy vadiúj G316 X billentyűzetet, mellé pedig az aprócska G305 X Superlight egeret. Így hát írtam most róluk egy beszámolót.

Logitech G316 X billentyűzet

Az utóbbi években a mainstream perifériagyártók is kénytelenek voltak felismerni egy fontos tendenciát: a magamfajta hardcore gépelők és a custom billentyűzetek szerelmesei ma már nem igazán érik be pusztán a "gamer" varázsszóval és az ezzel járó szivárványszínekben pompázó RGB lézershow-val. A Logitech G3-as szériájának új, kifejezetten elegáns üdvöskéje, a G316 X pontosan erre a megváltozott piaci trendre reagál. Elhozza nekünk a prémium kategóriás billentyűzetek legkívánatosabb funkcióit, kifejezetten korrekt árazás mellett, ráadásul tartogat egy-két olyan egyedi extra funkciót is, amik önmagukban is kiemelik ezt a táblácskát a mezőnyből. Lássuk, mit is tud pontosan a svájciak vezetékes ragadozója a gyakorlatban!

Vaskos dizájn, 98 gombos telitalálat

A G316 X egy kifejezetten masszív, 920 grammot nyomó hardver, amely a manapság egyre népszerűbb, 98 gombos (vagy 98%-os) kiosztást kapta meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Excel-táblák mágusainak és a hivatásos regényíróknak sem kell kompromisszumot kötniük, hiszen minden a helyén maradt, a numpadot is beleértve, ám az asztalon mégis egy kicsivel több helyünk marad a heves egérrángatásra, mint egy klasszikus, 100%-os billentyűzet esetében. A fekete és fehér színekben egyaránt kapható készülék már az első kézbevételkor is kimondottan robusztus érzetet kelt, a csomagban pedig egy minőségi, lecsatolható USB-C kábelt is kapunk a könnyebb hordozhatóság érdekében.

A formaterv legszembetűnőbb eleme azonban egyértelműen a numerikus billentyűk fölött felvillanó dot-mátrix LED kijelző, valamint a mellette elhelyezkedő, némileg átlátszó tekerőgomb. A szinkronstúdiók hangmérnökeinek ismerős potméterrel azonban nemcsak a rendszer hangerejét és a billentyűzet fényerejét szabályozhatjuk roppant egyszerűen, de a zenelejátszásba is belenyúlhatunk, miközben a klaviatúra felső peremén végigfutó, 30 zónás RGB fénycsík intuitív vizuális visszajelzést ad a beállítások finomhangolásáról.

Bevallom: az ilyen extrákat általában elkönyvelem parasztvakításnak, de minél többet használom a billentyűzetet munka (és zenehallgatás) közben, annál világosabban jövök rá, hogy ez az apró extra funkció nem csak végtelenül menő, de valóban praktikus is. És kétségkívül egyedi karaktert ad a billentyűzetnek. Hasonlóan, mint a dot-mátrixos kijelző, amit már sokkal szívesebben sorolnék az előbb említett, nem túl hízelgő kategóriába. Jópofák a rajta megjelenő animációk, Nothing Phone-tulajdonosként pedig remekül passzol a daily drivereim mellé, de értékeltem volna, ha az alapjáraton megjelenő kis ikonokon túl is személyre szabható lenne a kis kerek kijelző.

Nem kattog, nem csattog, de villámgyors

A billentyűk alá pillantva az ember tényleg elégedetten csettinthet. A Logitech egy többrétegű hangtompító habos, tömítéses megoldást pakolt az instant cserélhető billentyűk alá, aminek köszönhetően a gépelési hangélmény azt a bizonyos mély karaktert kapta, amit magyartalanul csak klasszikus "thocky" hangzásnak lehet nevezni. Nincs többé idegesítő műanyag csattogás, vagy fémhangú visszhang, csak a tiszta, tompa, szinte ASMR-ba hajló gépelési élmény. Még most, e sorok írásakor is kifejezetten kellemes ezt hallgatnom – azt hiszem, szerválnia kéne egy-két kollégámnak eis egy ilyen billentyűzetet a szerkesztőségben. Pacsi, Loe!

Na, de ne vesszünk el az ASMR-ban, hiszen a billentyűzet valódi ütőkártyája valójában a sebessége: a 8 kHz-es polling rate, amely mindössze 0,125 milliszekundumos válaszidőt eredményez a leütéseknél. Hadd hangsúlyozzam ki ezt újra: ez egy milliszekundumnak a nyolcada! Lehet hosszasan vitatkozni azon, hogy az emberi reflexek egyáltalán képesek-e ezt érdemben lekövetni, de a legkompetitívebb esport-játékosok számára ez a nulla közeli késleltetés is nyerhet aranyserleget.

Kép forrása: Logitech
Kép forrása: Logitech

Ellenálló, testre szabható

A G316 X kétféle switch-csel kérhető a vásárlás során: a Linear verzió 1,9 mm-es, míg a Tactile változat 2,1 mm-es aktiválási távolsággal rendelkezik. Ha viszont egy idő után megunnánk a gyári érzetet, egy percig sem kell aggódnunk: a panel teljes egészében hot-swappable, vagyis forrasztópáka és mérnöki diploma nélkül, pofonegyszerűen cserélhetjük benne a mechanikus kapcsolókat.

Ha pedig a tartósság, a kopással szembeni ellenállás vagy az izzadó ujjak okoznak nektek általában problémát, akkor a G316 X jó választás lehet. A Logitech gyárilag Double-shot PBT capekkel szerelte a készülékét. Ezek a szokásosnál egy fokkal vastagabb billentyűsapkák amellett, hogy abszolút prémiumérzetet biztosítanak, hosszú évek múlva sem fognak csúnyán kifényesedni vagy lekopni, emellett az ujjbegyeinknek is sokkal stabilabb, csúszásmentes felületet biztosítanak.

Ami azonban engem igazán kihúzott a pácból, az a gyártó jól bevált G Hub szoftvere. Újabb vallomás: legalább annyira falra tudok mászni a hardvergyártók saját szoftveres bloatware-jeitől, mint a Ubisoft meg az EA launcherétől, de a Logitech itt a ritka kivételt erősíti! A G Hub természetesen ezúttal is a központot jelenti, amellyel nemcsak a gombonkénti RGB világítást szabhatjuk a saját ízlésünkre, de makrókat is készíthetünk – ez volt az én megmentőm. Mivel angol kiosztású billentyűzet került hozzám (ne aggódjatok, kapható magyarban is!), hamar megéreztem az í-k, az ű-k és az egyéb szép umlautos billentyűk hiányát. Szerencsére a G Hubban percek alatt felmakrózhattam ezeket az angol kiosztásra, ezzel pedig máris előttem termett a nemcsak gamingre, de munkára és mindennapi használatra is tökéletes eszköz.

Pro tipp: A G Hub akkor is hasznos lehet, ha a számítógépünk alaplapja esetleg megizzadna a 8000 Hz-es adatfolyamtól – a szoftveren vagy magán a tekerőgombon keresztül könnyedén visszavehetjük a lekérdezési frekvenciát egy visszafogottabb értékre.

Logitech G305 X Superlight egér

Tegye fel a kezét, akinek sosem volt még az asztalán Logitech egér! Nincs ilyen? Nem meglepő, hiszen a gyártó az évek során a hétköznapi számítógépezőktől kezdve az irodistákon át, egészen a hardcore gamerekig mindenkit maximálisan kiszolgált. A játékosoknak szánt G-széria mára lényegében legendássá vált, most pedig a sokak által az első számú belépőnek tekintett G305-ös egér is megkapta a várva várt frissítését. Nyolc év után a G305 X Superlight végre megérkezett, és bár a svájciak nem találták fel újra a spanyolviaszt, egy olyan ráncfelvarrást kapott a vezeték nélküli rágcsáló, amire tényleg érdemes volt várni – még ha vannak is benne kompromisszumok.

A jól ismert forma, csak egy kis diétával

Nem csak a Lehel piacon meg a szteroidozó testépítők öltözőjében tűnnek egyre kisebbnek és könnyebbnek a tojások, de már az asztalon is! Ez persze a mi esetünkben nem feltétlenül baj. A Logitech G305 X Superlight formavilága nem sokat változott az elődjéhez képest, ami kifejezetten jó hír a szimmetrikus "tojás" dizájn szerelmeseinek. A méretek maradtak a régiek (117,3 x 63,9 x 38,2 mm), így az egér továbbra is leginkább a közepes és kisebb kézmérettel rendelkezők, illetve a karmos (claw grip) vagy ujjbegyes fogást preferálók számára lesz ideális.

Ami viszont drasztikusan változott, az a súly: a korábbi 99 grammról egy laza 60 gramm körüli értékre fogyott le az eszköz – a fehér változat 61 g, a fekete 59 g körüli a specifikációk szerint. Ezt a bravúrt főként az AA ceruzaelemek száműzésével érték el, aminek köszönhetően végre megkaptuk a beépített akkumulátort, és természetesen a vezeték nélküli mivolta ellenére is kötelező USB-C portot. Bár bevallom, az új billentyűzet mellé téve nem estem hanyatt a burkolat anyaghasználatától, a súlycsökkentés oltárán ez egy vállalható áldozat. A dizájn egyszerű, letisztult, elegáns – az egyetlen említésre méltó extra, az a görgő alatti sávban végigfutó diszkrét Lightsync-zóna, aminek a lágy világítását szinkronba hozhatjuk a többi Logitech-perifériánkkal.

Kép forrása: Logitech
Kép forrása: Logitech

Tripla kapcsolat és brutális szenzor

Ha a G305 X Superlight kívülről nem is tűnik forradalminak, a Logitech gondoskodott róla, hogy a feature-ök terén maximálisan elégedettek legyünk. A legfontosabb újítás a tripla csatlakozási lehetőség: a megszokott és hibátlan Lightspeed vezeték nélküli technológia mellett ezt a készüléket már Bluetooth-on és az USB-C vezetéken keresztül is használhatjuk. Ez hatalmas piros pont, hiszen így könnyedén válthatunk a gamer PC és a munkahelyi laptop között.

A lényeg azonban a burkolat alatt lapul: a Logitech a csúcskategóriás Hero 44K optikai szenzorral szerelte fel az eszközt. A 44 000 DPI-s maximális érzékenység és a 678 inch/sec-es sebesség garantálja, hogy a legkisebb mozdulatunkat is pixelpontosan követhessük a képernyőn. Sőt, ha az egér aljában kényelmesen elhelyezhető vevőegységet kikapjuk onnan, és ezt a kapcsolatot használjuk, 8000 Hz-es polling rate-et is elérhetünk, ami az e-sportolók számára lehet vonzó, bár a mindennapi gaminghez talán egy kicsit overkill egy ilyen árkategóriájú egérnél. Az üzemidő is parádés: a papírforma szerint akár 130 órát is kibír egyetlen töltéssel. Erre én sem tudtam rácáfolni, de egyszer ha mégis lemerülne a cincogó meccs közben, egy 2 perces gyorstöltéssel 3,5 órányi játékidőt nyerhetünk.

Mi a verdikt?

Nem kertelek: a Logitech az asztalomra tette azt a kombót, amit gondolkodás nélkül ajánlanék kollégáknak, gamereknek vagy lényegében bárkinek, akik egy minőségi, megbízható setupot keresnek. Amíg a G316 X több szempontból még a legprémiumabb custom billentyűzetekkel is felveszi a kesztyűt, a G305 X Superlight egy olyan pehelykönnyű és megbízható egérke, ami a billentyűzethez hasonlóan még esport-szinten is bivalyerősen teljesít, és nem fogja megadni magát félúton játék közben. 

A Logitech G316 X billentyűzet 120 eurós árazása (itthon már 40 000 Ft környékén is meg lehet találni!)  kifejezetten versenyképesnek mondható egy olyan perifériáért, ami PBT capeket, hot-swap foglalatokat, 8 kHz-es sebességet, professzionális gasket szerkezetet, és pár jópofa extrát is kínál egyetlen csomagban. Eközben a Logitech G305 X Superlight egér hivatalosan 80 eurós áron került a piacra, a hazai boltokban pedig kb. 29 000 Ft-tól már kapható. Ha nem akarsz több mint kétszer ennyit leszurkolni a Logitech csúcskategóriás csodaegeréért, a G Pro X 2 Superstrike-ért, akkor ez is nagyszerű választás.

Borítókép forrása: Logitech