A Warhorse Studios már hetekkel a Kingdom Come: Deliverance 2 február 4-i megjelenése előtt leleplezte, hogy milyen extra tartalmakra számíthatnak azok, akik beneveznek Henry második nagy kalandjára, a stúdió pedig tartja is magát az akkori menetrendhez. Május közepén jelent meg ugyebár a Brushes with Death nevet viselő DLC, amelyben egy bajba jutott művésznek kellett segítenünk, néhány héten belül pedig megérkezik a Legacy of The Forge, amiben nem az ecset, hanem a kalapács kapja a főszerepet.

A szeptember 9-én debütáló bővítményben ugyanis Henry az első részben elhunyt apja nyomdokaiba lép, hogy a kovácsműhelyben új fegyvereket  készíthessen Kuttenberg népének, ehhez pedig egy új sztori is dukál – na meg persze új karakterek, akik felfedik Martin egy olyan oldalát, amit még Henry sem ismert. További jó hír, hogy a mutatós fegyverek és páncélok megalkotása mellett a saját házunkat is csinosíthatjuk (lakberendezők előnyben!), újabb réteget adva ezzel az amúgy is a plafont verdeső immerziónak. A 13,99 dollárba (az Expansion Pass tulajdonosai természetesen ingyen kapják meg a kiegészítőt) kerülő Legacy of the Forge-ot a télen érkező Mysteria Ecclesia követi, amelyben a sedleci kolostor folyosóit járva kell elejét vennünk egy halálos kór terjedésének – száz szónak is egy a vége, bőven el leszünk látva tartalommal az elkövetkezendő hónapokban.

A borítóképek forrása: Deep Silver, Instant Gaming News